Egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg hetente
A WWF és partnerei által publikált tanulmány szerint az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami
Read moreA WWF és partnerei által publikált tanulmány szerint az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami
Read moreA Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország kezdeményezésére idén már 5. alkalommal ünnepeljük
Read moreA Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett. Az év
Read moreÁprilis 22-én ünnepeljük a Föld Napját. Bolygónk természeti kincseinek éltetésén túl azonban ma már nem mehetünk el szó – és
Read moreA világ legnagyobb önkéntes civil akcióján, a WWF által indított Föld Óráján idén is emberek milliói fejezik ki szeretetüket és
Read moreNem kérdés, hogy természetes vizeinket meg kell őrizni a jövő generációi számára, hiszen a víz létünk alapja. De hogyan gondolkodnak
Read moreAz év utolsó hónapjában riasztóan megugrik a megvásárolt, felhasznált, majd szinte azonnal eldobott papír mennyisége. Ráadásul a keletkező hulladéknak csak
Read moreA természet- és környezetvédelemben történt leépítések ügyében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF
Read moreTudta, hogy a természet nyújtotta szolgáltatások értéke évente 125 billió amerikai dollár? És azt, hogy a Földnek ma már csupán
Read moreVizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza. Az Európai
Read more