Kerek Világ Alapítvány a sajátos nevelés igényű gyermekekért
A Kerek Világ Általános Iskola 1999-ben kezdte meg működését szülői kezdeményezésre. Az azóta eltelt években, az iskolában folyó kiemelkedő szakmai
Read moreA Kerek Világ Általános Iskola 1999-ben kezdte meg működését szülői kezdeményezésre. Az azóta eltelt években, az iskolában folyó kiemelkedő szakmai
Read moreAz Árkád Bevásárlóközpontban két napon át helyi vállalkozások világszínvonalú termékeiket tekinthetik meg az érdeklődők. György László az Innovációs és Technológiai
Read moreMárcius 24-én és 25-én kerül megrendezésre az V. Pécsi Érték Kiállítás és Vásár, amelynek során számos pécsi cég települ ki
Read moreÖsszesen mintegy 2,8 milliárd forint állami támogatásból Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot és családbarát szülészetet alakítanak ki a Pécsi Tudományegyetemen. A
Read moreA Boldog Özséb Program keretében az egész országban megújultak a pálosok kezelésében lévő épületek. A Boldog Özséb Program keretében, 544
Read moreTíz éves múltra tekint vissza, hogy a Pécsi Egyházmegye hivatalaiban, plébániáin, intézményeiben dolgozó munkatársaknak és szolgálattevőknek, valamint az egyházmegye területén
Read moreA szaktárca jóváhagyta a pécsi közgyűlés korábbi döntését, így januártól öt éven át Bertók Gábor vezetheti a pécsi központú, megyei közgyűjteményi feladatokat
Read moreA tervek szerint 2022-ben július 7-10. között várja a látogatókat a pécsi Zsolnay Fényfesztivál. Tavasszal indul a nevezés a Zsolnay Light
Read moreAz E78-ban tartották Cs. Nagy Sándor, a mecseki láthatatlanok történetén alapuló dokumentumfilmjének legelső vetítését. Az épület előtt az ’50-es éveket megidéző
Read more“Finom, nőies érzékenysége természetes bájjal, teljes jelenléttel párosul a színpadon. Hiteles, ösztönös, de tudatos előadóművész” – írta róla egy kritikusa.
Read more