PFZ-évadnyitó: aranyfedezet és minőségi idő

A tökéletességre való törekvés és a folyamatos fejlődés minden szinten megmutatkozik a Pannon Filharmonikusok működésében. A közönség megtapasztalhatja mindezt az évad darabjait hallgatva, melyek során minden szezonban bemutatatnak egy-egy kuriózumnak tekinthető művet. A muzsikusok számára ugyancsak kiváló visszajelzés, hogy évről-évre nő a szakma vagy a közönség által odaítél díjak sora – hangzott el a társulat keddi sajtótájékoztatóján.

A háttérben zajló munka azonban nemcsak a hangversenyteremben mutatkozik meg, hanem az új ötleteket felsorakoztató programok, a CD felvételek, a zenekarról szóló imázsfilmek vagy akár a grafikai munkák terén is. A 2019/2020-as Aranyfedezet-évad remekül összegzi a fentieket. A Pannon Filharmonikusok a hazai zenei színtéren vezető szerepet tölt be, így a jövőben komolyabb hangsúlyt kíván fektetni a nemzetközi szerepvállalásaira és fellépéseire. 

Az Aranyfedezet-évad az időről szól – kezdte bevezetőjében a sajtótájékoztatón Horváth Zsolt. – Azok a pillanatok és esték, melyeket a közönség a Pannon Filharmonikusokkal tölt el, az egyben aranyfedezetet jelent a minőségi idő eltöltésére is – részletezte a zenekar igazgatója. 

A pécsi és a budapesti közönség ebben az évadban nyomon követheti, hogyan képes két vezető karmester az együttes élén különböző módon, de mégis egy cél felé navigálni a zenekart. Lehetőségük lesz arra, hogy a bérletsorozatokat hallgatva felfedezzék a másságban rejlő erőt és szépséget, hiszen a két dirigens szakmai életútjuk és különböző zenei érdeklődésük mentén más-más formában hozza majd ki a maximumot a Pannon Filharmonikusok muzsikusaiból. Gilbert Varga előszeretettel válogat francia zeneszerzőktől, miközben szívesen mutat be kisebb létszámot igénylő műveket is, így többek között hallhatjuk majd Maurice Ravel, Claude Achille Debussy, Édouard Lalo vagy César Franck egy-egy művét, de Brahms Szerenádját és Szkrjabin Extázis költeményét is.  Bogányi Tibor, aki már 9. évada vezető karmestere az együttesnek, tovább folytatja gondosan felépített munkáját és olyan nagyzenekari darabokat választott a műsoraiba, mint Bruckner VII. szimfóniája, Brahms-Schönberg g-moll vonósnégyese, vagy Bartók Concertója, melyről CD felvétel is készül. 

– Számomra különösen fontos ez az évad, hiszen olyan műveket is eljátszhat a zenekarral, melyekre már régóta vágyik – emelte ki Bogányi Tibor, a PFZ vezető karmestere.
Mind Bogányi Tibor, mind Gilbert Varga kiemelte, hogy mindkettőjük számára rendkívül inspiráló a közös munka és az a cél, melyért mostantól együtt dolgozhatnak.
Ez a közös munka egy olyan koncertben is megmutatkozik majd, mely az évad egyik kivételes eseményének ígérkezik. A zenekar koncertmestere, Bánfalvi Zoltán legújabb szerzeményének, egy csellóverseny (Capriccio) ősbemutatója lesz hallható, melyben Bogányi Tibor csellóművészként, Gilbert Varga karmesterként áll színpadra 2020. március 26-án a Kodály Központban. – Nagyon várom a koncertet. Ez egy olyan sajátkészítésű program lesz, mely nagy és fontos pillanatnak ígérkezik a zenekar történetében – hangsúlyozta a sajtótájékoztató során Gilbert Varga a koncert kapcsán. 

A Pannon Filharmonikusok Kodály Zoltán szellemiségét megidézve csillagtúrára indul a Dél-dunántúli Régióban is. A Kodály Központ rezidens együttesének kamaraformációi és kamaraszimfonikus együttesei zenei ízelítőt nyújtanak a kisebb településeken élő gyermekeknek és felnőtteknek azzal a szándékkal, hogy kedvet ébresszenek a Kodály Központban elérhető koncertjeik látogatásához. A régiós csillagtúrát Pécsett közösségi hetek egészítik ki, amely során a zenekar a város különböző pontjain ad minikoncerteket.

Bérletvásárlás, további információ itt érhető el.