Egyre több önkéntes munkát vállalnak a Hauni dolgozói

A tavalyi kettő után idén már öt önkéntes napot szervezett munkatársainak a pécsi Hauni Hungaria. A gépgyár dolgozói többek között óvoda, iskola és kórház felújításán és szépítésén is dolgoztak a szabadidejükben, a megye több városában.

Tavaly tavasszal több mint negyven haunis kolléga gyűlt össze egy Pécs kertvárosi lakótelepén lévő kutyafuttató renoválására a vállalat történetének első önkéntes napján. A túljelentkezés miatt ráadásul nem is jöhetett mindenki, aki szeretett volna. A sikeres kezdés egyértelművé tette, hogy érdemes folytatni ezeket a rendezvényeket.

Idén nyáron öt projektet valósítottak meg a haunisok önkéntes munkában Pécsett és a megye további városaiban. Egy kivételével ráadásul ezeket a munkatársak maguk kezdeményezték. Főleg az otthonaik közelében választottak ki olyan helyeket, amelyekre ráfért némi karbantartás. Így jutott el egy haunis csapat a pécsváradi játszótérre, a komlói Gagarin Általános Iskolába és a pécsi Radnóti és Németh László utcai óvodákba. Kerítéseket, udvari játékokat és beltéri helyiségeket festettek-renováltak a szabadidejükben a cég dolgozói. Ezeken túl tavasszal részt vettek a Nevetnikék Alapítvány Mesefal-akciójában, színes rajzfilmfigurákkal festve tele a pécsi gyermekklinika zordon kórház-fehérségű falait.

Az önkéntes napok közös vonása volt, hogy a Hauni nem csak a munkásokat és a szükséges szerszámokat-anyagokat biztosította, hanem valamilyen extra adományt is juttatott az adott intézménynek. A pécsváradi játszótér például az üzemben gyártott kukákkal és egy új játszótéri elemmel is gazdagodott, a pécsi óvodákban pedig fedett beálló és szintén játszótéri elemek épültek.

Az önkéntesség az idén 25. születésnapját ünneplő pécsi gyár hosszú távú terveiben is szerepel. – Fontos számunkra, hogy cselekvő és hasznos tagjai legyünk a minket befogadó közösségnek. Sokféle módon támogatunk társadalmilag hasznos tevékenységeket: szponzorációval, adományokkal és a legújabb elemként önkéntes munkával, amit a kollégáink a leginkább magukénak éreznek – értékelt Katona Gábor ügyvezető.