Itt az augusztus 20-i Kenyérünnep programja
Ünnepi műsor és a család minden tagját megmozgató programok várják a látogatókat a pécsi Kenyérünnepen, augusztus 20-án. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett programokat egész nap kézműves vásár színesíti a Széchenyi téren.
Délután 16 órakor a Fabók Mancsi Bábszínháza mutatja be A székely menyecske meg az ördög című előadást, amely elsősorban a 6-11 éves korosztálynak szól. „Jóízű, forgatagos és fergeteges előadás”, amelyben a népmese bábok segítségével elevenedik meg. 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor a 15 éves Misina Néptáncegyüttessel és a Sárarany Zenekarral. Beszédet mond dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Nyúl Viktor atya. 18 órától ünnepi szentmisét tartanak a Dzsámiban.
Este 20.30-kor az Attila Fiai Társulat lép színpadra. A 2013-ban alakult társulatot Kalapács József, Rudán Joe és Mr. Basary hívta életre, hozzájuk csatlakozott Tóth Reni és Varga Miklós. Küldetésük a nemzeti rockoperák élő bemutatása, illetve azok szellemiségének terjesztése. Műsorukban részletek hallhatók többek között az István, a király, a Honfoglalás, az Egri csillagok, az Attila – Isten kardja, a Csaba királyfi, az Árpád népe, a Sacra Corona, a Cantus Hungaricus és a Kőműves Kelemen legismertebb dalaiból.
14.30-20.30 között jótékonysági kenyérárusítást tart a Pécsi Jótékony Nőegylet. Az adománygyűjtéssel a “Nekem nincs ebédem” elnevezésű gyermekétkeztetési programot támogatják.