1865 óta: a Caflisch-cukrászda története

1789 óta működött cukrászdaként az a Király utcai ház, amelyet 1865-ben vett át a svájci Caflisch Kristóf. 1887-ben bekövetkezett halála után özvegye lett a lelke az országos hírnévre is szert tett üzletnek. Cukros Ómamát, a dualizmus kori és két világháború közötti Pécs egy ikonikus alakját mutatjuk be Olvasóinknak Márfi Attila levéltáros kutatásai nyomán.
Árvai Tünde történész írása.

Murányi Anna 1852. január 20-án született. Apja Murányi Márton bajai hentes volt, édesanyja Gebauer Jozefa. 18 évesen ment feleségül Caflisch Kristófhoz, a svájci származású cukrászmesterhez, aki 1868-ban vette át a Király u. 30. alatti cukrászatot és tette lassan a város, sőt a megye egyik legnevesebbikévé. Anna örömmel állt be az üzlet pultja mögé.

Egy 1936-os riportban így emlékezett vissza ezekre a korai évekre: „Amikor én idekerültem az üzletbe, Magyarországon kezdőfokon állt a cukrászat. Pesten a Ruszwum és a Kugler vezetett, de a mai értelemben vett cukrászdai életről nem beszélhetünk. A nők jártak csak el édességeket fogyasztani. Pécsett a poharazás volt a divat. Szemben volt velünk a Postaigazgatóság, később a Nemzeti Bank. Átjártak a tisztviselők snapszozni, vagy aszú-bort inni.”

A lejegyzett beszélgetésből is kiderül, hogy mi volt a pécsi cukrászat sikerének kulcsa és általában mi jellemezte a cukrász berkeket a 19. század második felében:

 „Amint ruhadivatról beszélhetünk, ugyanúgy érvényesül a divat a süteményeknél is. Hatvanhat évvel ezelőtt Pécsett úgy, mint a legelegánsabb pesti cukrászdában, csak piskótatésztát, krémest, indiánert és berliner-fánkot szolgáltak fel. Ma különlegesen a krémes sütemények a kedveltek. Régente ismeretlen volt a parfé, a fagylalt vízzel és nem tejjel készült. Az újításokat Svájcból hozták. Általában, ami a divatszalonok számára Párizs, vagy London jelenti a mi számunkra azt jelenti Svájc. Svájc irányítja a cukrászat divatját. Boldogult férjem ott született, onnan jött Pécsre, és ezért tudott annakidején országos viszonylatban is az elsők közé emelkedni.”

Nagy volt a versengés a pécsi cukrászdák között, de utaztak le újdonságok iránt érdeklődők Pécsre is és Caflisch asszony nem egyszer hozott kóstolót budapesti cukrászdákból egy-egy „spion körút” keretében, ahogy ő nevezte. Miután alaposan megvizsgálta cukrászkölteményt pontosan le tudta diktálni segédjének annak összetételét.

Caflisch Kristóf halála után Cukros Ómama nem ment újra férjhez, mint édesanyja. Kizárólag egyetlen fiának, Jenőnek és az üzletnek szentelte életét. A cukrászda virágkorában 4-5 segéd és 2-3 inas dolgozott mellette.

„Reggel 6-kor itt dolgoztatok már az üzletben, este 10-kor lehúzzuk a redőnyt és akkor megkezdem a sütőcédula összeállítását. Felírom a segédek számára, hogy mit és milyen mennyiségben süssenek másnap. Ennek megállapítása részben az időjárástól függ. Még a sütemény tekintetében is másként kell felkészülnie a cukrásznak a hideg, másként a meleg időjárásra. Az én örömöm az, ha egy lakodalom, vagy estély vendégei számára leszállítok mindent, másnap bejön hozzám a háziasszony és elismerését fejezi ki. Ez fontos a számomra, csaknem fontosabb, mint a számla kiegyenlítése. Szeretem, ha vevőim meg vannak elégedve.”

Caflisch Kristófné nagyon büszke volt arra, hogy két cukrászgenerációt nevelhetett ki az évek során, akik által is renomét tudott szerezni a cukrásziparnak. Továbbá jelentős elismerésnek tartotta, hogy a pécsi közgyűlés engedélyezte számára, hogy a város címerét szerepeltesse cégtábláját. Elérte, hogy fia és unokái magas iskolai végzettségük dacára kitanulják a cukrászmesterséget is. Unokája később úgy értékelte, hogy nem sok boldogság jutott számára az életben, hiszen férjét korán elvesztette (1887). Két gyermekét torokgyík ragadta el. Jenő fia is csak hosszú küzdelem árán menekült meg a betegség markából. nem csoda hát, hogy egyetlen gyermekként Ómama szemefénye volt és mindent megkapott, amit csak szeme, szája kívánt.

Cukros Ómama, ahogy unokája visszaemlékezéseiben nevezte őt, 60 éves kora körül még 1 és 2 óra között kijárt a Balokány uszodába, ott körülúszta a kismedencét, majd visszatért az üzletbe. Nagy ritkán eljárt moziba, Jávor volt a kedvenc színésze. A Mecseken sétálni életében, ha egyszer volt. Ilyen életmód mellett kifejezetten csodának lehet tekinteni azt a magas kort, amit megélt. Iván unokája már 60 év feletti, állandóan fekete ruhában járó asszonyként emlékezett rá, aki még 90 éves korában sem volt teljesen ősz.

Alakja pécsi polgárok ezreinek emlékezetében élhet úgy, ahogy unokája látta őt: „földig érő ruhában, feltűzött konttyal, a régi nagyasszonyok egyenes tartásával csomagolja a szaloncukrot, ellenőrzi a konyhát és vigyáz, hogy minden vendégét jól kiszolgálják.”

A második világháború idején a front átvonulásakor a cukrászüzlet bezárt és néhány hónapig zárva is maradt. Ekkor Cukros Ómama már csak néha tudott lenézni az üzletbe, sokat betegeskedett, combnyaktörése után nem igazán tudott felépülni.

Forrás: Árvai Tünde / pecsi-notortenet.blog.hu és Márfi Attila: Caflisch – A legendás cukrászda története könyve