Pécs Európa Zöld Fővárosa 2022: megkezdődtek az egyeztetések
Az Európa Zöld Fővárosa-program kapcsán többekben felmerülhet, hogy mit fog tartalmazni, mire fog alapulni a pályázat. Mindennek az adja aktualitását, hogy – mint arról mi is beszámoltunk – a város közgyűlése elfogadta azt a határozatot, melynek értelmében Pécs megpályázza az Európa Zöld Fővárosa címet.
Ennek koordinálásra Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért elnökét, a Városfejlesztési Bizottság alelnökét kérte fel a Pécsi Közgyűlés.
Az már tény, hogy Pécs októberben benyújtja az Európa Zöld Fővárosa cím pályázatát. Az ebben vállalt célokat, projekteket 2022-ig kell megvalósítani.
Emlékezhetünk, amikor az Európa Kulturális Fővárosa-program pályázatát kellett összeállítani, elsősorban helyi civilek, értelmiségiek, egyetemi oktatók fogtak össze. Mi, pécsiek már tudjuk milyen egy sikeres pályázaton részt venni: ehhez összefogás kell, állandó kommunikáció és együtt gondolkodás, valamint jövőbe tekintés, ha úgy tetszik, egy vízió.
Mint arról a program közgyűlés által megbízott koordinátora lapunkat tájékoztatta, az egyeztetések a résztvevők között megkezdődtek. Kővári János jelezte, a korábbi ígéretéhez híven felkeresi és felkéri az együttműködésre a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarát, a civil szervezetek képviselőit, az egyházak képviseletét, valamint a Pécsi Tudományegyetemet. – Az egyetem elköteleződése a fenntartható működés irányába mára megkérdőjelezhetelenné vált, de ugyanez elmondható a többi szereplőről is – mondta Kővári. – A résztvevőkkel megkezdődött egyeztetések során már azt tapasztaltam, hogy a pályázat kapcsán több olyan szempont is felmerült, amely túlmutat a pályázaton és hatékonyan fog hozzájárulni a fenntartható és egészséges város kialakulásához. Ez Pécsett újra vonzóvá teszi.

De mit jelenthet „Zöld Városnak” lenni?
Fontos tudni, hogy a zöld főváros pályázat megvalósítása nem csak és kizárólag a fásítás, a megújuló energiák alkalmazása, vagy éppen az esővíz hasznosítása, ennél sokkal több. A fenntartható városműködtetés ezeken túl foglalkozik még a közösségi közlekedéssel, az épített környezettel vagy a helyi gazdaság fejlesztésével, valamint az itt élők életkörülményeinek javításával is.
Talán kevesen emlékeznek már rá, hogy még 2014 szeptemberében fogadta el a város közgyűlése – az akkori európai uniós pályázati ciklushoz igazodva – integrált városfejlesztési stratégiáját. Ez a dokumentum tartalmaz minden olyan szempontot, feltételt, fejlesztési célt, amely gyakorlatilag az Európa Zöld Fővárosa-pályázat részét is képezheti.
Akkoriban egy szakmai konferencián Páva Zsolt polgármester azt mondta: – Pécs város vezetése törekszik arra, hogy a dokumentumban megfogalmazott gazdaságilag, társadalmilag és ökológiailag egyaránt fenntartható várost megteremtse, mindezt úgy, hogy a fejlesztések fókusza a munkahelyteremtés és a befektetések ösztönzése. Majd hozzátette: – Pécs egyik elsődleges célja a város újraiparosítása, a helyi gazdasági társaságok fejlesztése és támogatása. Kiemelt célja városnak, hogy folytassa a már megkezdett energetikai fejlesztéseket, valamint fenntartsa és folyamatosan fejlessze a környezetbarát közlekedés érdekében végrehajtott eddigi lépéseit. Pécs az elkövetkező években is minden beruházását a fenntarthatóság elvei mentén fogja végrehajtani, valamint kiemelten törekszik a város egyedülálló természetvédelmi értékeinek megvédésére.
Fotó: János Bencs from Pixabay