Hogyan lehetne Pécs Európa Zöld Fővárosa 2022-ben, és miért jó ez a pécsieknek?
A legutóbbi Közgyűlésen a városi önkormányzat testülete úgy döntött, hogy megpályázza az Európa Zöld Fővárosa 2022 címet. A pályázat koordinálására a Közgyűlés Kővári Jánost az ÖPE képviselőjét, a Városfejlesztési Bizottság alelnökét kérte fel. A pályázatot az önkormányzat széleskörű összefogással, az egyetemmel, a gazdasági és civil szervezetek bevonásával, partnerségben tervezi megvalósítani.
A részletekről Kővári Jánost, az újdonsült „Zöld Biztost” kérdeztük.
– Először is gratulálunk a kinevezéshez. Miért pont Önt választották, hiszen Ön jelenleg egy ellenzéki képviselő?
– Lehet, hogy a jelenlévő testületből én voltam a legzöldebb? Nos, a viccet félretéve, elég érdekes volt, hogy az egyetlen bírálója a pályázatnak és személyemnek az LMP képviselője volt, aki szerint ez nem időszerű és szerinte én nem tettem semmit ezen a téren. Ezt a vélekedést rajta kívül senki nem osztotta, ugyanis 14 éve vagyok a testületben, s mindenki emlékezhet rá, hogy a Tubes védelme a nevemhez kötődik, valamint Vicze Csilláéhoz, aki szintén ÖPE képviselő. De arra is emlékezhetnek, hogy mi bíráltuk az Erőmű faégetésű blokkjának létrehozását is, ahol 450 ezer tonna fát égettek el évente a Mecsekről és a közeli hegyekről, tarvágással begyűjtött fával tüzelve. Érdekesség, hogy akkor Péterffy Attila irányította büszkén az „erdőtüzelést”, aki ma a baloldal polgármester-jelölte.
– Mi az egyébként, amit zöld ügyekben tett, és amelyekről esetleg sokan nem tudnak?
– Mi mindig zöldek voltunk, ezt bizonyítja az is, hogy magam terjesztettem a Közgyűlés elé a Fenntartható Városfejlesztési koncepciót, amit szakemberek dolgoztak ki. Én kezdeményeztem, hogy valamennyi iskolánkban és óvodánkban környezettudatos ismereteket adjanak át, vagy hogy az Élet Fája program kereteiben közösségek ültessenek fát a nagyforgalmú utak mentén vagy épp a gyermekintézményekben, ez máig közel ötezer fa elültetését jelenti. De legutóbb az elektromos buszok beszerzését is mi erőltettük, ahogy az ”okosváros” előterjesztés is a nevemhez kötődik. Persze még sorolhatnám, de talán szükségtelen, mert ezeket a Közgyűlés is elismerte.
– Akkor térjünk rá, hogy mit jelenthet az Európa Zöld Fővárosa cím a város számára? Miért lehet ez jó?
– Ezt a címet az EU 2010-ben alapította, azzal a céllal, hogy ösztönözze a városokat arra, hogy egészséges és fenntartható életvitelt alakítsanak ki a polgáraik számára. Mindannyian tudjuk ma már, hogy ha nem teszünk sürgős lépéseket a környezetünk és az emberi élet védelme érdekében, annak súlyos következményei lesznek éveken belül. Pécsett is vannak már. Talán tapasztaljuk, hogy az időjárás egyre szélsőségesebb, ami az embert is megviseli, de a mi életünket segítő természeti környezetet is. Pécsett az erdő tarvágása miatt nem esik elég eső, vagy ha esik, elárasztja a fél várost, mert nincs mi megfogja.
De mondok egy másik példát az ésszerűtlen környezethasználatra. Pécs, amikor le kellett cserélje a buszait, használt buszokat szerzett be hitelből, ahelyet, hogy elektromos vagy legalább CNG buszokat szerzett volna be pályázatból. Ezzel nem csak a levegőminőség nem javult, hanem a buszos közlekedés is drágult és a város költségvetését is a mélybe rántotta. Ha elektromos buszaink lennének, évi több mint egy milliárddal kevesebbet kellene költeni rá, és olcsóbb lehetne a buszjegy is. Még számtalan példát sorolhatnék persze.
– Mi hát a teendő most? Hogyan fog pályázni a város?
– Most, ahogy egy Zöld Városhoz illik, közösségi tervezéssel előkészítjük a pályázatot. Azaz az egyetem, a gazdasági élet és a civilek bevonásával összegyűjtjük mit kell tennünk, s ki mit tehet 2022-ig ezen a téren, majd valamikor az ősszel beadjuk a pályázatot.
Az irány már megvan, egy Green Dealnek kell következnie, azaz nekünk pécsieknek egy közös vállalást kell letennünk, hogy ki mit vállal azért, hogy Pécs egy élhető, egészséges és ugyanakkor fejlődő város legyen. A Tubes ügy és a Havi hegyi mandulafa díjának elnyerése is megmutatta, hogy mi pécsiek képesek vagyunk összefogni a jó ügyek mentén.
Szerintem a díjtól is függetlenül ez lehet Pécs jövője. Legyen Pécs Európa Zöld Fővárosa!