Mit kíván ma a Magyar Nemzet, s mit kíván Pécs?
Március 15. napján készítettünk interjút Kővári Jánossal, az Összefogás polgármester-jelöltjével.
– Így az ünnep apropóján adódik a kérdés, mit kíván a Magyar Nemzet?
– Ha kitekintünk a nagypolitikába, akkor azt látjuk, hogy a helyzet nem sokat változott. Sem a politikai célok, sem az emberek akarata tekintetében. Bár ez nem feltétlenül egy akaratot jelent, ahogy 1848-ban sem. A politika egyik fele nemzetközi szabadságharcot vív, a másik itthon küzd a szabadságáért.
Kinek-kinek más a szabadságról alkotott képe, de mindannyian igazán akkor tudunk küzdeni érte, ha fojtogatónak érezzük a hiányát. Azt hiszem ilyen időket élünk, de ahhoz, hogy egy akarattá váljon, a rendszerváltás után 30 évvel végre közös alapokat kellene találni. Nem lehet ugyanis elválasztani a szabadságharcot a nemzetközi téren az itthoni szabadságérzet légkörétől. Ezen a téren van még teendő, és nem is kevés.
– És mit kívánhatnak a pécsiek, ha körül nézünk a magunk háza táján?
– Az emberek ma nem nagy szavakra, hanem igaz tettekre vágynak, s épp ezért az első lépésnek a bizalom helyreállításának kell lennie. A pécsiek zengzetes ígéreteket hallanak immáron 30 éve, de azt tapasztalják, hogy a város nem tudott máig kilábalni a nehézségeiből. Nincs gazdasági fejlődés, nincs megélhetés, sokszor még az alkotás terei is beszűkülnek, így fogy a remény és vele együtt fogy Pécs lakossága. A rendszerváltás óta már 30 ezerrel kevesebben vagyunk. Egyszóval, hogy mit akarnak a pécsiek? Reményt, igaz szavakat és tetteket, amelyek végre őróluk szólnak, értük vannak.
– Jó, de mi lehet a hívó szó, mi adhat reményt? Ön a minap forradalmi fordulatról beszélt a Közgyűlésben. Mi ez?
– Pécs meggyőződésem szerint az ország egyik, ha nem a legszebb, legvitálisabb városa. Gyönyörű természeti és épített értékeink vannak, s pezsgő, fiatalos belvárosunk. Ezt még az idelátogatók is elismerik. De azt is látjuk, hogy félárbócon van a vitorla. Lélegeztetőn a város költségvetése, vergődik a gazdaságunk, s néptelenedik a mi városunk.
Hiába van szép koncerttermünk, kulturális tereink, ha nem töltik meg az érdeklődők. Hiába vannak patinás tereink, ha sokaknak a megélhetés mindennapi gondot jelent.
Nem a lehetőségeink korlátozottak ugyanakkor, hanem a képességeink, vagy még inkább a hitünk.
Először el kell hinnünk, hogy lehet jobb, hogy van jövőnk!
– Pécs Európa Kulturális Fővárosa volt 2010-ben, jó eséllyel lehetne Európa Zöld fővárosa is! E kettő ugyanis Pécs aranytartaléka. Gyönyörű örökségünk és élő erőforrásunk van e két területen.
–Mit jelent ez pontosabban?
– Pécs és Baranya együtt önellátó lehet, csak újra kell fejleszteni ezen adottságainkat. Persze nem uránbányával, hanem napelemparkokkal, energetikai korszerűsítéssel, elektromos buszokkal. A hulladékot nem elásni kell, hanem újrahasznosítani. A vízkincsünket, ami szintén egyedül álló módon akár a teljes város ellátására elég, óvnunk kell. A környező falvakból egészséges élelmiszereket vásárolhatunk, nem vagyunk kiszolgáltatva a multi élelmiszerláncoknak. Ezekre az erőforrásokra ipar is telepíthető, s nem csak összeszerelő üzem, hanem tudásalapú gazdaság.
– Van ehhez szándék és ember?
– Van egyetemünk, amely mindehhez a tudástőkét adja. Vannak jó szakképző intézményeink, amelyek kiváló munkaerőt adhatnak. Van élő művészeti életünk, amely a kreativitásunk bölcsője.
Még vannak munkaerő tartalékok is, csak komplex projektekkel képessé kell tenni a hátrányt szenvedőket.
S végül és nem utolsó sorban van egy gyönyörű Mecsekünk, amely az egészségünk védelmezője, óvjuk mi is!
Csak rajtunk múlik, hogy mit kezdünk a talentumainkkal, elássuk vagy kamatoztatjuk!
Jómagam az Összefogás Pécsért elnökeként társaimmal együtt arra bíztatjuk a pécsieket, hogy fogjunk össze, óvjuk és műveljük az értékeinket! Hamarosan jövünk a konkrét javaslatainkkal..
Legyen Pécs Európa Zöld Fővárosa, ahol jó élni!
