A részvétel a(z) fontos

Kővári János, az ÖPE elnöke adott adventi interjút lapunknak kiüresedésről, várakozásról, reményről.
Megtudhattuk, hogyan jutott el a város a közmeghallgatástól a “köz + hallgatás”-ig, és hogy mit tervez az ÖPE, hogy felrázza a pécsi közéletet vagy inkább a köz életet.

– Nemrég a Városházán nagy érdektelenség mellett lezajlott közmeghallgatást ön „Fekete Csütörtöknek” nevezte, miért?

– Igen, számomra megdöbbentő, hogy négy ember érdeklődött a közmeghallgatáson a városban zajló fejlesztésekről, ami elvileg őket szolgálja, miközben az RTL-en most folyó tehetségkutatót az X-faktort több millióan nézik. Sőt, több százezren szavaznak a műsorban egy olyan dologról, ami semmi módon nem alakítja az ő személyes életüket. Mi ez, ha nem a politika, de inkább úgy fogalmaznám a közös ügyünk teljes leértékelődése. Ahogy az árukat is szintén áron alul adták másnap a Black Friday-en.

– Nem csoda, hisz hozzászoktak az emberek, hogy hiába mondják a magukét, a politika a fejük felett dönt. Ön nem így látja?

– A közmeghallgatást a városvezetés azzal a céllal hirdette meg, hogy tájékoztatást ad a város fejlesztéseiről és várja a pécsiek véleményét ezekről. A felsorolt fejlesztésekről azonban azt nem lehetett megtudni, hogy kik találták ki, miért, sem azt, hogy ezek miképp szolgálják a pécsiek igényeit, érdekeit. A pécsieket ezekről senki nem kérdezte meg, igaz másról se. Azaz mégis.

Három éve megkérdezték akarnak-e élményfürdőt. Akartak, bár azt senki nem mondta nekik, hogy az majd újabb hiányt termel, amit nekik kell majd adók formájában kifizetni. Igaz, ahogy a többi, úgy ez se valósult még meg, sőt ami terv van az a szennyvíz átemelő mellett, magántelkeken épülne, s jelenleg csak hideg víz van ott. Viszont a helyette benyújtott javaslatunkat elutasította a városvezetés.

– Akkor mit várnak a pécsiektől, hisz még önökre sem hallgatnak? Mit tudnának ők tenni?

– Sokat. Ha a pécsiek részt vennének a közmeghallgatáson, sőt ők kezdeményeznék, ahogy ezt tettük a tubesi radar ellen tiltakozva nyolcezer aláírással, akkor azt látnák a politikusok, hogy valami mellett vagy ellen sokak érvelnek, ezért jobb ha figyelnek rájuk. Sőt kezdeményezhetnék, hogy legyen saját kis rész önkormányzatuk, településrészi testületük, ahol ők maguk formálhatnák az utcájuk, a közparkjuk, a környezetük képét.

Mi pécsiek annak idején azt is elértük közel 20 ezer aláírással, hogy népszavazást kelljen kiírni a Tubesre tervezett radarról. Ezt ma is meglehet tenni, s nem csak valami ellen, hanem valami mellett, mondjuk, hogy beleszólhassunk a környezetünk alakításába.

– Jó ezek fontosak, de időigényes dolgok. Egy népszavazási procedúra akár hónapokig is elnyúlhat, főleg ha ilyen sok aláírás kell hozzá. Addig mit tegyenek?

– Lesz itt egy jó lehetőség. A várost most újra tervezzük. Azaz januárban indul az új rendezési és szabályozási terv készítése, amelybe a polgárok is bekapcsolódhatnak. Tettünk is javaslatot erre, reméljük elfogadásra talál majd. Ennek lényege, hogy online kérdőíves megkereséssel kérdezzük meg a pécsieket, a lakókörnyeztükben mit tartanának fontosnak, mik a problémáik és mik a javaslataik ezekkel kapcsolatban. Ezek tízperces kis kérdőívek. S akik visszaküldik, azokat meghívnánk városrészi fórumokra, hogy ott ezekről megkérdezhessék a szakembereket, hogy megvalósíthatók-e.
Ha igen akkor ezek a szempontok beépülhetnek az új rendezési és szabályozási tervbe, azaz maguk dönthetnének arról hogy új autóutak épüljenek vagy inkább az autóbuszos közlekedést , a bicikliutakat, esetleg gyalogutat szeretnének. De véleményt mondhatnának arról is, hogy hová kellene játszótér vagy épp bevásárlóhely, netán piac. S még hosszan sorolhatnánk.

– Azaz együtt is építhetnénk a várost.

– És akkor kevesebb lenne a panasz, a bosszúság, végre elkezdhetnénk együtt megvalósítani a közös terveinket.

– Így, advent idején mindenkiben ott a várakozás, a vágyakozás hogy szép ünnepünk legyen, újra együtt legyünk, de ahhoz hogy szép legyen nem elég várni, tenni is kell érte, méghozzá mindannyiunknak.

– Ha csak elképzeljük, hogy milyen szép lenne a terített asztal, de nem keressük meg rá a pénzt, vesszük meg a hozzávalót, nem főzi meg valaki, nem teríti meg valaki a karácsonyi asztalt, nem lesz semmi belőle. Ez is egy közös tervezést és megvalósítást igényel, csakúgy mint minden közös ügyünk.

Mindenkit bátorítok, hogy tegye meg az első lépést, akkor majd mások is csatlakoznak hozzá.
Én optimista vagyok, szerintem menni fog.

Karácsony a remény ünnepe is, hiszen még nem tudni mire lesz képes a kisded, de mégis bízunk benne, hogy beváltja a hozzáfűzött reményeket. Bizzunk a gyermekben, hogy egyszer csak a saját lábára áll és elindul hogy betöltse küldetését. Így legyen!
Szép ünnepet, reményteli várakozást mindenkinek!