Víz: veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza. Az Európai Unió egyik ambiciózus szabályozása, a Víz Keretirányelv került célkeresztbe – elképzelhető, hogy a vizek megóvása helyett döntéshozóink a szabályozás gyengítése mellett döntenek. A megfelelő minőségű víz eltűnésével többek között a jó söröknek is búcsút inthetünk. Európai kampány indult vizeink védelméért. Most mindannyiunk véleménye számít!

A sörkészítésnek számos fázisa és alkotóeleme van, de minden a jó minőségű vízzel kezdődik. Ennek hiányában tehát könnyen lehet, hogy kedvenc sörünk is eltűnik. Ezt szeretné elkerülni az a 100 szervezet, akik egy közös kampány keretében hallatják hangjukat Európa-szerte. A WWF és partnerei* által indított kampány célja, hogy az Európai Bizottság a felülvizsgálat során megtartsa a Víz Keretirányelvet (VKI), amely Európa vizeinek védelmét és állapotuk aktív javítását írja elő – beleértve a folyókat, tavakat, vizesélőhelyeket és a talajvizet.
A kampány a sör jövőjét boncolgató provokatív forgatókönyvvel igyekszik az EU állampolgárainak figyelmét felkelteni, hogy vegyenek részt az Európai Bizottság társadalmi konzultációjában a VKI kapcsán, amely mostantól 2019. március 4-ig tart. Az állampolgároknak ez az egyetlen lehetősége és eszköze arra, hogy hallassák a hangjukat, és támogassák ennek az erős és hatékony szabálynak a megtartását.

Bár a kampány által felvázolt forgatókönyv extrémnek tűnik, a sörfőzők valóban aggódnak az európai vízminőség jövőjéért. Ezért egy közös állásfoglalást adtak ki, amelyhez a hazai sörfőzdék közül idáig a Csupor, a Jótékony Share és a Hedon csatlakozott. Az állásfoglaláshoz eddig csatlakozó 17 cég és két szövetség tisztában van vele, hogy a minőségi sörkészítés vízforrásaink védelmétől és fenntartható kezelésétől függ, ezért a VKI megtartását támogatják.

“Az EU tagállamai az elmúlt két évtizedben nem foglalkoztak a VKI megvalósításával, és nem helyeztek elegendő hangsúlyt vizeink védelmére. Most pedig a beavatkozások felgyorsítása helyett a szabályozás gyengítése került napirendre. A víz mindannyiunk közös ügye és természeti erőforrása, ezért össze kell fognunk, hogy megvédjük a Víz Keretirányelvet, amely biztosítja az európai vizek jövőjét. Kérünk mindenkit, hogy segítse aktívan vizeink védelmét és hallassa hangját az online kérdőív kitöltésével” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

Az édesvízi ökoszisztémák a legveszélyeztetettebbek bolygónkon, és ez Európában sincs másként. Vizeink 60%-a rossz egészségi állapotban van, hazánkban pedig a felszíni vizek kevesebb, mint 20%-ának jó az ökológiai állapota. Számos oka van annak, hogy idáig jutottunk: többek között a gátak építése, a természetromboló fejlesztések és a nem fenntartható mezőgazdaság is állandó állapotromlást okozott.

A VKI elfogadásával a tagállamok 2000-ben kiálltak amellett, hogy ezt a folyamatot megállítják, és vizeinket jobb állapotba hozzák legkésőbb 2027-re. A szabályozás hatékony keretet ad erre, de ha el akarjuk érni a 2027-es célokat, a tagállamoknak jelentős lépéseket kell tennie és forrásokat kell biztosítania ennek érdekében. Az eredmények azonban váratnak magukra, sőt, a szabályozás gyengítése került látómezőbe.
A kampányt vezető szervezetek kifejezték, hogy kétségkívül a VKI a megfelelő eszköz arra, hogy megvédjük és helyreállítsuk Európa vizeit. Az EU tagállamok kormányainak nem lenne szabad ennek gyengítéséről beszélni, helyette támogatni és megvalósítani kellene a VKI által előirányzottakat. A kampányon keresztül az állampolgárok segíthetnek a vizeink védelméért folytatott harcban.

A #ProtectWater kampányról

  • A kampány célja egyszerű: megőrizni a Víz Keretirányelvet és fenntartani a vizek védelmére irányuló célkitűzéseket, ezáltal megóvni Európa vízkészleteit – a folyókat, tavakat, vizesélőhelyeket és talajvizet egyaránt – élővilágukkal együtt a jövő generációi számára.
  • A kampányt a Living Rivers Europe (Európa Élő Folyói) koalíció vezeti. A koalíció tagjai a WWF európai irodái, a European Environmental Bureau (Európai Környezetvédelmi Iroda), a European Anglers Alliance (Európai Horgászati Szövetség), a European Rivers Network (az európai folyóvédelem területén működő szervezetek és egyének információs és együttműködési hálózata), valamint a Wetlands International (a nemzetközi vizes élőhelyek védelmével foglalkozó szervezet).
  • Jelenleg 100 szervezet áll a kampány mögött, beleértve az MTVSZ és MME nemzetközi szervezeteit (Birdlife és Friends of the Earth).
  • A kampány bárki számára lehetővé teszi, hogy egyszerűen nyilvánítson véleményt az Európai Bizottság társadalmi bevonásának keretein belül az EU vízpolitikájáról, amely a Víz Keretirányelvet is magába foglalja. Az Európa Élő Folyói koalíció hisz abban, hogy csakis egy közös, erőteljes állampolgári véleménynyilvánítás biztosíthatja az irányelv megtartását, és ezzel vizeink védelmét.
  • Az online kérdőív kitöltésével bárki egyszerűen és gyorsan elküldheti véleményét az Európai Bizottságnak.

#ProtectWater

The sources of Europe’s water are protected under EU law – but many EU governments want to weaken the law. Together, we MUST stop this from happening.

A Víz Keretirányelvről és a koalícióról

  • A Víz Keretirányelv az EU egyik legprogresszívebb környezetvédelmi szabályrendszere. Folyóink, tavaink, vizesélőhelyeink és part menti vizeink védelmét, erősítését és helyreállítását célozza. A tagállamok azonban a gyakorlatban nem hajtották végre az előírásokat.
  • A VKI elfogadásával az EU kormányok vállalták, hogy megakadályozzák vizeink további pusztulását, és jobb állapotba hozzák azokat 2015-ig, de legkésőbb 2027-ig.
  • Azokon a helyeken, ahol a VKI-t megfelelően alkalmazták, bizonyítottan el is érték a szabályozás által kitűzött célokat, vagyis a vizek jobb állapotba kerültek, és nem ment végbe további állapotromlás, miközben a környezeti, társadalmi és gazdasági elvárásokat is egyensúlyban tartották.
  • A VKI jelenleg – minden EU-s szabályozáshoz hasonlóan – egy felülvizsgálaton esik át. Ez a szabályozás relevanciáját, hatékonyságát, összefüggéseit és hozzáadott értékét veszi górcső alá. Ez döntéshozói konzultációt és társadalmi bevonást is tartalmaz, ez utóbbi kezdődött el hivatalosan szeptember 17-én.
  • Az Európa Élő Folyói koalíció azért dolgozik, hogy megőrizzük a Víz Keretirányelvet és annak alkalmazása és végrehajtása megvalósuljon. Bővebb információ erről: Living Rivers Europe vision statement.