Minden, amit a Pécsi Balettről tudni kell egy online archívumban
Közel 3500 fotó, 362 önálló balettmű, 9000 előadás és 65 külföldi turné dokumentációja. Elkészült a Pécsi Balett, Magyarország első modern balettegyüttesének online archívuma a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
„1960. augusztus utolsó napjai, nem tudom, vasárnap-e vagy hétfő. Eck Imre Wartburgjában utazunk Pécsre, a frissen alakult Pécsi Balett első társulati ülésére” – emlékezik vissza Uhrik Dóra arra a napra, amikor bátortalan kislányként, 17 évesen részese lehetett annak az eseménynek, ami nagyban meghatározta a magyar táncművészet alakulását. Az Állami Balettintézet akkori végzős növendékei megérkeztek abba a városba, amely otthont adott az első hazai modern balettegyüttesnek. Így indult – Pécsett, hogy azután inspirációul szolgáljon sokaknak országszerte.
Eck Imrét követően a Tóth Sándor, majd Herczog István, később Keveházi Gábor és Egerházi Attila által vezetett társulat a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként működött több mint öt évtizeden át. 2005-ben Vincze Balázs lett a Pécsi Balett igazgatója. Hosszú évek küzdelmes munkája vezetett el a Pécsi Balett 2017-es önállóvá válásához, mely az ő érdeme. Az önállósodás elérésében nagy segítségére volt dr. Hoppál Péter akkori kultúráért felelős államtitkár.
Vincze Balázs kezdeményezésére indult el az archívum projektje közel egy esztendeje, melynek megvalósulását féltő gondoskodással irányította Uhrik Dóra, az együttes jelenlegi ügyvezetője, a Pécsi Balett mindennapjainak egyetlen, a kezdetektől a mai napig aktív résztvevője.
Az eltelt közel 60 év alatt megtett hosszú utat, e gazdag örökséget megörökítő képi anyagok felbecsülhetetlen értéket jelentenek, számtalan emlékezetes előadás, dolgos hétköznapok, emberfeletti erőfeszítések, hullámvölgyek és újrakezdések elevenednek meg rajtuk. Ezek megmentése és a következő generációkkal való megosztása a célja annak az online archívumnak és könyvnek, amelyek átölelik ezt a hatalmas utat, a Pécsi Balett eddigi történetét. A jelenleg közel 3500 fotót, 9000 előadás, 362 önálló balettmű és 71 balettest, 65 külföldi turné, továbbá 858 táncművész, alkotó és munkatárs adatait bemutató tárhely egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, mely folyamatosan bővül tovább.
Az archivum mellett A tükör két oldalán címmel könyv formájában is kiadásra kerülnek az együttes hétköznapjait bemutató fotók, az alkotók, a táncművészek gondolataival, visszaemlékezéseivel. A közeljövőben könyvbemutatón megjelenő kötetben a megragadott pillanatok újraélhetők, megismerhetők. A honlapot és a könyvet szerkesztette és tervezte, a szövegeket válogatta, a digitalizálást végezte Rajnai Richárd, lektorálta Lovas Pál.
Az archívum létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé.
Nyitóoldal
Az 57 év után, 2017-ben önállóvá vált Pécsi Balett számára fontos, hogy megőrizze és bemutassa Magyarország első modern balettegyüttesének múltját. Ezért született meg ez a honlap. Az 1960-ban az Eck Imre által életre hívott, majd Tóth Sándor, Herczog István, Keveházi Gábor, Vincze Balázs és Uhrik Dóra által vezette társulat háromszázat meghaladó önálló balettet mutatott be.