Állami “infúzión” a város?
A városi közgyűlések előtt az Összefogás Pécsért Egyesület szokás szerint egy-két témára fókuszálva hívja fel a figyelmet a legfontosabb napirendi pontokra. Kővári János önkormányzati képviselő a 2017-es költségvetés lezárását tekintette ilyennek, amiről általánosságban úgy fogalmazott, szokás szerint alultervezett kiadási oldal és felültervezett bevételi vezetett oda, hogy az állami mentőöv nélkül ez a büdzsé sem lett volna teljesíthető.
A felültervezésre a legjobb példa az ingatlanértékesítés, eredetileg kétmilliárd forint bevételt remélt ettől a városvezetés, ennek alig 40 százaléka teljesült. Úgy fogalmazott, ha a 2018-as költségvetéshez nem nyúlnak hozzá drasztikusan, akkor újra 2,5 milliárd forint lesz a hiány.
Megoldásként nem a létszámleépítést, hanem a közösségi közlekedés ésszerűsítését javasolja, immár sokadszorra. Amellet, hogy a csúcsidőn kívül üresen futó járatokat megszüntetnék vagy drasztikusan csökkentenék, a jelenlegi buszflottát sürgősen le kell cserélni elektromos buszokra. Megemlítette, hogy 1,2 milliárd forintért azért nem tudott megvenni a város 12 elektromos buszt, mert a kiszemelt gyártó nem tudott határidőre megfelelő minőségben szállítani, de hozzátette, van más magyarországi cég, amelyik ilyen buszok előállításával foglalkozik. Úgy vélte, a Modern Városok Programja keretében a Pécsre érkező 25 milliárd forintból 16 milliárdot kellene elektromos buszbeszerzésre fordítani, és nem fenntarthatatlan és drága élményfürdőt és új sportcsarnokot kellene építeni. Előbbire elegendő lenne 4-5 milliárd forint is, utóbbi esetben pedig a mostani sportcsarnokot kellene felújítani mintegy kétmilliárdból. Az előterjesztések között egyébként szerepel a Tükebuszal foglalkozó, de csak pótcselekvésnek nevezte, hogy a Biokomot másfél év után kiveszik a közösségi közlekedés rendszeréből. A másik területnek, ahol spórolni lehet, a sportot látja, meglátása szerint a sportfeladatokat át kellene adni a város két legnagyobb egyesületének, a PVSK-nak és a PEAC-nak.
Varga Péter, az ÖPE másik képviselője a lakásrendelet módosítását taglalta. Pécsett jelenleg mintegy 4000 önkormányzati bérlakás van, ezek jelenleg nemhogy nyereséget nem hoznak a városnak, még csak nem is önnfentartó a rendszer, mintegy egymilliárd forintos kintlevőség van rajtuk. Ezen kell mindenképpen változtatni, hiszen jelenleg a bérlakásokkal kapcsolatos éves kiadások tíz százalékkal haladják meg az értük kapott bevételeket. Két fontos elemet hozott szóba, az egyik a felújítások során kártíás vízórák telepítése, ugyanis a vízfogyasztás okozza a kintlevőségek legnagyobb részét, a másik a lakások “tömbösítése”, ugyanis nehezen kezelhető a rendszer, ha a társasházak nagy részében négy-öt önkormányzati bérlakás van, és ezek a város egész területén szét vannak szórva.
Forrás: pécsinapilap.hu
Az ÖPE a bérlakások helyzetének rendezését akarja
A városi közgyűlés tavaly decemberben döntött úgy, hogy az önkormányzati bérlakások kinnlevőségeinek csökkentése érdekében intézkedési tervet készít elő, amit Varga Péter, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője több hónapos előkészítő munka után fog beterjeszteni a csütörtöki közgyűlés elé.