Semmi sem emel fel, csakis az alázat

„Vasárnap hajnalban végeredményt hirdetett a Választási Iroda, kétharmaddal a FIDESZ nyert, 2,8 millió szavazattal. Majd 50 százaléka a szavazóknak a FIDESZ-re voksolt,  az ország másik fele pedig az utcán tegnap hangosan kiáltotta: A többség mi vagyunk.
De kinek van igaza?
Ki is van többségben?”
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnökének írását közöljük.
Megvallom, nem tudom és nem is ezt tartom ma már a fő kérdésnek, mert ez csak indulatokat szül.  Két táborra szakadt az ország, köszönhetően a gyűlöletkampánynak.
Egy bizonyos, a legfontosabb ma, hogy vége legyen a gyűlöletnek, a demagógiának, a pökhendiségnek, a korrupciónak. Legyen egy olyan országunk, ahol nem az uszítás és nem a harag, az irigység a tanácsadó, hanem a jóindulat, a kölcsönös tisztelet és a szolidaritás, ahol mindenki fontos.
A felrobbantott hidakat ma újra kell építeni, mert a magyarok egyszerre várják el az államtól, hogy megvédje őket a külső fenyegetettségtől, és egyben, hogy megadja a kellő tiszteletet és törődést a saját állampolgárainak. Nem lehet ezeket szembeállítani, sőt tilos!
Mostantól a hatalomnak alázatra, az embereknek pedig türelemre lesz szükségük, hogy ez a híd a két tábor között újraépüljön, mert nehéz idők jönnek, amikor szükségünk lesz egymásra.

Orbán Viktor a választások éjszakáján azt mondta, itt az ideje az alázatnak.
Egyetértek, itt az ideje, hogy a hatalmat gyakorlók kellő alázatot tanúsítsanak, tiszta kézzel és egyben felelősséggel képviseljék az érdekeinket, mindannyiunkét.

Szent István király Imre hercegnek szóló intelmeiben, melyben az uralkodás keresztény alapelveivel igyekezett  utódját alkalmassá tenni az ország vezetésére, ezt mondta:
„Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség.”
Legyen ez a tanulság a hatalmon levőknek.

Akik pedig úgy érzik, hogy igazságtalanság történt, hogy most a hatalom életükre tör, netán reményüket vesztették, azoknak pedig felidézem, amit II. János Pál annak idején székfoglalójában a legfontosabb üzenetnek szánt.

Ne féljetek!

Ez a kifejezés éppen annyiszor szerepel a Bibliában, ahány nap van az esztendőben.

Ígérem, hogy itt Pécsett jómagam, és az Összefogás Pécsért Egyesület mindent meg fogunk tenni azért, hogy senkinek ne kelljen félni, megszűnjön a szembeállás, és legyen végre összefogás Pécsért!

Kővári János, az ÖPE elnöke