A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma

Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Kölcsönös tiszteletről és felelős cselekvésről írt jegyzetében Kővári János (ÖPE) a megemlékezés napján.

1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.
A politikus emblematikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során.
Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.

A diktatúra valódi ellenszere címmel írt emléknapi bejegyzést Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke facebook-oldalán.
„Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapja van, amikor arra a közel száz millió emberre emlékszünk, akik ennek a téveszmének talaján kinőtt diktatúráknak estek áldozatul szerte a világon.
Végtelen szomorúságunk mellett lelkiismeretünket kell hogy megszólítsa ez az emléknap, amely egy ideológiát és annak pusztítását veszi górcső alá. De fel kell hogy hívja éberségünket is, hogy minden diktatúra eleinte vonzó eszméket terjeszt. Aminek jogos igazságérzetünk mellett, sokszor hiszékenységünk vagy épp önzésünk okán veszítjük el a realitását, vagyis épp az igazság tartalmát.
Ki ne emlékezne arra, hogy a felvilágosodás adta liberalizmus, amely ma szitokszó, valaha elnyomott rétegek jogos szabadságvágyát ragadta meg, akik nem élhették meg szabadságukat, s végül épp maga lett kirekesztő. Vagy épp a nácizmus, amikor a szegénységre és az anarchiára jött válaszul, ám a fajelmélet hamisságát kínálta megoldásul. A kommunizmus pedig a nincstelen tömegek jogos elkeseredettségét terelte a gazdagok, majd a jobb sorsú polgárok gyűlöletére.
Mindegyik ideológia jogos érdeksérelmekre reagált, de helytelenül, mások legyőzését megjelölve célul. S persze minden ilyen eszme meg is találta vezéreit, akik hatalommániájuk eszközének tekintették az ideológiát, s a jogaikért harcolókat egyaránt, akik sokáig hittek is diktátoraiknak.
Fájdalmas vége lett valamennyi ilyen téveszme kiterjedésének.

Ma is sanda gondolatok és érdekek fertőzik meg tudatunkat, amikor a fogyasztási igényünkre építve mások kifosztására buzdítanak minket, majd amikor a kifosztottak megjelennek ezúttal migránsok képében, akkor ellenük gyűlöletet szítanak. Vagy épp hamis liberalizmussal arra próbálnak rávenni, hogy adjuk fel értékeinket, s oldódjunk fel a népek tengerében, azaz váljunk identitás-nélkülivé.

Mindezek hamis ideológiák, mert az egyetlen jó válasz a mai nehézségekre egymás szabadságának, sőt emberi méltóságának elismerése. Ami jelen helyzetben azt jelenti, hogy nem a migránsok iránti gyűlöletkeltés és nem is önmagunk feladása a megoldás, hanem a nyugat által polgárháborús tűzfészekké vált országok békéjének helyreállítása és az emberhez méltó feltételek kialakítása vagy visszaállítása lenne a feladat. Ehhez ma minden fejlett országban élő emberben a felelősséget kell felébreszteni, és nem a gyűlölködést, vagy épp hamis toleranciával lebénítani az értelmes megoldás keresését.
Ezek ugyanis bár eluralják gondolatainkat, zsigereinket, de nem hoznak megoldást, csak könnyeket.
Vegyük elő a józan eszünket és a jó lelkiismeretünket, hagyjuk végre abba a téveszmék sulykolását.

Ne engedjük, hogy politikai és/vagy pénzügyi érdekek embert ember farkasává tegyenek, mert valójában testvérei vagyunk egymásnak. Ma már tudjuk, genetikai úton levezették, hogy egy közös anyától és apától származik az emberiség. Igaz, hogy az évezredek során más kultúrák alakultak ki a különböző tájakon, de mindannyian egy bolygón lakunk, s felelősek vagyunk egymásért.

Csak a kölcsönös tisztelet és a felelős cselekvés lehet a kiút korunk nehézségeiből.

Hiszem, hogy ez lehetséges, mert bennünk van a jó. Csak hallgassunk a lelkiismeretünkre!” – zárta sorait Kővári János.

Fotó: Michael Benz on Unsplash