Már Szegedről irányítják a pécsi Alexandrát
Az Alexandra névhasználatot egy szegedi, hosszú évek óta szintén könyvkiadással és -kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás vette át, amelyre új márkát szeretnének építeni, megtartva annak értékeit. Katona Ildikóval, a Bookangel Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
– Bár évek óta lehetett hallani a cég fizetési problémáiról, a pécsiek valahogy úgy voltak vele, „akinek korán halálhírét keltik, az még sokáig élni fog”, ám egyszer csak felgyorsultak az események… Mikor jött a képbe a Bookangel?
– Mint beszállító kiadó, mi folyamatosan nyomon kísértük az Alexandra helyzetét, sőt, nekünk, a Könyvmolyképzőnek is tartozott a cég. Ugyanakkor a probléma kirobbanásakor olyan információk láttak napvilágot, hogy az Alexandra boltok többségét be akarják zárni, és nem kívánják tovább működtetni azokat. Mi azonban azt gondoltuk, ez nem jó válasz a kialakult helyzetre, ugyanis így magát a teljes hazai könyvpiacot érhette volna visszavonhatatlan kár, ezért léptünk.
– Pontosan mit?
– Megtapasztaltuk már munkánk során, hogy Magyarországon több dolog is tudja nehezíteni a vásárlói elérést. Akár arra is gondolhatunk, a vásárlók hogyan érik el a könyveket, akár arra, a kiadók hogyan érik el a vásárlókat. Ezt ráadásul tovább nehezítette az a tény, hogy a 2008-9-es gazdasági válság során 30 százalékkal csökkent a vásárlóerő, és ez azóta is csak részben jött vissza.
Mi már évek óta mondtuk és mondjuk, hogy egyszerű könyvkereskedés helyett könyvértékesítésben kell gondolkodni.
A könyvesboltoknak nem a meglévő tortáért kell újra és újra megküzdenie, hanem közösen nagyobb tortát kellene sütni. Sokkal többet kell az olvasókkal foglalkozni a versengés, egymás legyőzése helyett.
A kiadóknak, és ebből fakadóan a kereskedőknek is az a jó, ha a vásárlók minél jobban és többféle módon elérhetőek. Mi, ezen dolgozunk.
Egyébként bátran ki merem jelenteni, a válságos időket a gyermek- és ifjúsági könyvek kiadói mentették meg, akik páratlan ötletességgel és gondossággal szólítják meg a jelen és a jövő olvasóit.
– Tehát több aktív könyvolvasóra és vásárlóra van szükség. De hogyan lehet ezt elérni? Milyen eszközökkel rendelkeznek?
– Sokak által elfogadott megállapításokat mondok: aki például 14 éves koráig nem olvas, az később sem fog. Azaz a könyvszakmának alapvető érdeke „kinevelni” a későbbi fogyasztókat. Különösen fontosnak tartjuk, hogy az olvasók minden életkorban megkapják a gondoskodást: a gyerekeken, tinédzsereken kívül a fiatal felnőtteket is könyvolvasásra ösztökéljük, és a felnőttek felé is új, friss élmények kínálatával fordulunk. A Könyvmolyképzőt kifejezetten ebből a célból hoztuk létre, férjemmel. A „vörös pöttyös” sorozatunk Facebook oldalának csaknem 70 ezer követője van.
– Térjünk vissza a pécsi szálhoz: 2017 nyara óta az alexandra.hu domain mögötti online webáruházat és több boltot már az Önök cége, a Bookangel Kft. jegyzi. Mik a terveik a felülettel?
– Az első pillanattól az volt a határozott véleményünk, hogy az Alexandra márkát és a hozzá kapcsolódó webáruházat meg kell menteni. Bár mint minden kiadónak, fájdalmas számunkra az elszenvedett kár, azt csak tetézné, ha az Alexandra boltok és webáruház meg is szűnnének.
Másrészt a márkához rengeteg pozitív olvasói élmény társul. Szeretik az emberek.
Ezért döntöttünk úgy, hogy átvesszük, és a szükséges mértékben újrapozícionáljuk. Arculatilag is szétválasztottuk a kiadói és a kereskedelmi tevékenységet, utóbbit természetesen az alexandra.hu oldalon folytatjuk.
Az elmúlt év leggyakrabban hallott mondata egy-egy könyvesbolt újranyitása esetén: „De jó, hogy az Alexandra marad!”
– És mi lesz a pécsi központtal?
– Kicsit kényszerhelyzetben választottuk a pécsi ingatlant logisztikai központnak, rengeteg kiadó rengeteg könyve van ott raktáron, emiatt tehát kézenfekvőnek tűnt. Emellett az ott dolgozó gyakorlott stábra is számítottunk.
A meglévő márkát tehát megtartjuk és újraépítjük: az értékesítés lényegét szem előtt tartva közösségi, szerethető, élményre épülő márkát szeretnénk fejleszteni, amely a hazai könyvszakmával együtt tud élni és fejlődni.
Éppen ezekért kijelenthető, hogy az Alexandra mindig egy kicsit pécsi is marad.