Az önkormányzatokról „vitáztak” politikusok Pécsett

Egy asztalnál ültek, és gyorsan meg lehetett állapítani, egyetértettek abban, szerintük a jelenlegi kormányzat az önkormányzatiság kiüresítésére, felszámolására törekszik.

Több országos és helyi, korábbi és jelenlegi politikus szólalt fel az eseményen, amit A Liberális Magyarországért Alapítvány szervezett. Így az országos színtérről itt volt Fodor Gábor, a Liberálisok, Molnár Gyula, az MSZP elnökei, Hegedűs Lórántné, a JOBBIK országgyűlési képviselője, valamint Gerstmár Ferenc LMP belügyi kabinetének vezetője.
Meglepő módon kifejezte véleményét Wekler Ferenc, jelenleg Mecseknádasd polgármestere, korábbi SZDSZ-es államtitkár is, valamint Páva Zoltán, korábbi MSZP-s polgármester, országgyűlési képviselő is. Az egyetlen hiányzó Kósa Lajos miniszter volt, aki két nappal korábban lemondta a részvételt, pedig többen is jelezték, szívesen kérdeztek volna a kormánypárti politikustól.
Páva Zsolt is meghívást kapott, de nem jelent meg. A pécsieket így Keresztes László Lóránt, LMP-s és Kővári János, ÖPE-s politikusok képviselték.

„Kormánypárti körökben rendszeresen felmerül az önkormányzati rendszer radikális átalakítása. Egy újabb fideszes győzelem esetén akár meg is szüntethetik a korábban már kiüresített, 2000 lélekszám alatti települések önkormányzatait. De veszélyben vannak a nagyobb falvak és a városok helyhatóságai is. A Fidesz tényleg a magyar önkormányzatiság felszámolására készül 2018-as győzelme esetén? Hol van a központosítás határa, és ki védi meg a helyi közösségek függetlenségét? Miért fontos, hogy a települések saját ügyeikben önálló döntési jogosultsággal rendelkezzenek? Hogyan lehetne az önkormányzatok működését és gazdálkodását fenntarthatóvá tenni? A közművek, az iskolák és a kórházak az állam vagy az önkormányzatok tulajdonában vannak jobb helyen?” – írták a szervezők a meghívóban.

– A mostani kormány csorbít, leépít, korlátoz: már nincs a falvakban posta, kocsma, állatorvos, iskola, és lassan polgármester sem lesz – mondta Molnár Gyula. – Erős, de kicsit államra van szükség, mint a rendszerváltás utáni első önkormányzati törvényben – mondta Fodor Gábor. – A jelenlegi 3200 települési önkormányzat ezeréves történelmi örökség, ezért ezt meg kell tartani – mondta Hegedűs Lórántné. – A kormányzati akarat végrehajtására kellenek csak az önkormányzatok, holott a rendszerváltás legnagyobb vívmánya volt az önkormányzatiság – így Gerstmár Ferenc.Bár sokan felszólaltak, valahogy mindannyian egyetértettek abban, hogy egy esetleges újabb Fideszes választási győzelem esetén a kormány tovább szűkítené az önkormányzatok feladatait és költségvetését.

– Valójában nincs értelme a pártok egymásra mutogatásának, mert az elmúlt 27 év közös hagyatéka, hogy elmaradt a valódi területfejlesztés, ami helyzetbe hozta volna Pécset, Baranyát és a rendszerváltás többi vesztesét, ahol elfogyott a levegő, mert nagyszámban szűntek meg munkahelyek – mondta Kővári János, akit a jelenlévők jobboldalinak neveztek, ezért meg is lepte jelenlétével az egybegyűlteket. Az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke hozzátette: – Pécsett és Baranyában a bánya- és a feldolgozó ipar megszűnt, ez pedig a megyét is magával rántotta, ezért sincs elég helyi forrás az önkormányzatiság gyakorlásához. Az EU pályázatokból pedig jóléti beruházások születtek termelő tevékenységek támogatása helyett.
Végül Kővári kiemelte, „persze az is igaz, hogy a meglévő forrásaival sem tudott a térség jól sáfárkodni, de ez láthatóan nem pártügy, mert a szocialisták alatt is csődbe ment a város, ahogy most is, ezért felelős és a helyieket bevonó politikára lenne szükség”.

Fotó: Photo by Andreas Gücklhorn on Unsplash