AjánlottEgyébKözélet

Visszavonulót fúj a buszos szakszervezet vezetője?

A Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke hivatalos nyilatkozatban cáfolta Péterffy Attila polgármester kijelentését, mely szerint a SZAKSZ nem vett részt a január 24-én megtartott bértárgyaláson, hiszen azóta tényszerűen beigazolódott, hogy a szakszervezet részéről ezen a megbeszélésen jelen volt a helyi alapszervezet elnöke, egy autóbusz-vezető, és az érdekképviselet jogásza is.

Dobi István, a SZAKSZ elnöke szerint:

Ezt a három fős tárgyalódelegációt úgy tekinteni, hogy jelen sem volt a kisebbik szakszervezet, elég abszurdnak tűnő megállapítás, még a polgármester úrtól is.”

Majd a bértárgyalásra delegáltak tényleges felhatalmazási jogkörével kapcsolatos kérdésben az elnök így dobja vissza a labdát:

“Hangfelvétel van arról, hogy a Tüke Busz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gelencsér úr kijelentette minden egyes megbeszélésen, hogy semmilyen ajánlatot nem tud megfogalmazni, mert a tulajdonos tárgyalási mandátummal nem hatalmazta fel“- állítja nyilatkozatában Dobi István.

A szakszervezet lapunknak eljuttatott tegnapi közleménye szerint továbbra is fenntartják a béremelésre vonatkozó igényüket, azonban jog szerint el kell fogadniuk, ha a másik érdekvédelmi szervezet időközben megállapodást köt a munkáltatói jogkört gyakorló Tüke Busz Zrt-vel:

A SZAKSZ megkísérli lefolytatni az egyeztetést a munkáltatóval és abban az esetben, ha az 7 napon túl eredménytelenül fejeződik be, akkor a bírósági út marad hátra, a jogszerű sztrájk megtartásának megállapítására. A hét napos egyeztetés a holnapi napon kezdődne, de már a munkáltató közölte, hogy február 3. napjánál előbb nem tud a szakszervezetünkkel, e témakörben egyeztetni. Tehát abban az esetben, ha 2020. február 6. napjáig nem sikerül a munkáltatóval az egyeztető eljárásban, a bérfejlesztésről és ezzel párhuzamosan az elégséges szolgáltatásról megállapodni, akkor elindítjuk a jogi eljárást.
A SZAKSZ úgy döntött, hogy a továbbiakban csak a belső csatornáin keresztül a tagjai és a bérharcban a támogatásukat kifejező munkavállalók felé fog tájékoztatásokat közölni. Abban az esetben, ha az FDSZ mindeközben megállapodik a munkáltatóval három évre szóló bérfejlesztésről, akkor azt a SZAKSZ és gondolom a munkavállalók is tudomásul fogják venni és így a szakszervezetünk bérharca a társaságnál befejeződik és ahogy a polgármester fogalmazott, 3 évig biztosítva lesz a Tüke Busznál a munkabéke.

Dobi István – elnök”

Hogy születik-e ilyen megállapodás a közeljövőben, és annak tartalma milyen mértékben lesz kielégítő a buszsofőrök számára, az legkésőbb februárban ki fog derülni.

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close