EgyébKiemeltKultúra

Úriemberek: 1+1 jegy akció az Uránia Moziban!

Február 21-én pénteken és 22-én szombaton 22:00–kor kerül vetítésre az Úriemberek című film a Pécsi Uránia Moziban, ráadásul 1+1 jegyes akcióban! Vagyis egy jegy megvásárlása esetén a második jegy ingyen van!

Az alábbi filmkritikát írta: Szajkó Gábor

Sok elemzést olvashattunk és hallhattunk erről a filmről és ezek alapján kijelenthető, hogy igencsak felemás fogadtatásban részesült. Legtöbben azt a hibát követték el, hogy a direktor korábbi filmjeit (Blöff, A Ravasz, az Agy és Két Füstölgő Puskacső) keresik ebben a különálló történetben. Ennek ellenére Az Úriemberek nem reboot, remake, vagy folytatás, hanem egy teljesen új karaktereket- és történetet bemutató film. Így nyilván nem fer egy-két évtizeddel korábbi filmekhez hasonlítani.

Sztori:

A történetről nem szeretnék sokat mondani, szpojlerezni meg pláne. De annyit elárulhatok, hogy ez egy fordulatokban és kőkemény akciójelentekben dúskáló igazi, korhű gengszterfilm. Viszont az igazi szépsége, hogy nem emiatt lesz emlékezetes a film, hanem a részletesen kidolgozott és jól felépített karakterei miatt. Adott egy nagypályás kábítószer kereskedő (itt a nagypályás is talán lekicsinylő kifejezés, nagyon nagy pályást kell érteni alatta, igazi tripla Á- kategóriás üzletembert) aki olyannyira csúcsra fejlesztette kereskedelmi hálózatát és a gyártási, termelési folyamatokat, hogy már nem tudja hova növelni a befolyását, ezért (is) szeretne kiszállni a buliból. De a korai nyugdíjhoz pedig tovább kellene adnia a teljes bizniszen. Ez nyilván nem egy könnyű folyamat, mert sokan szeretnének részesülni a mesés profitot termelő vállalkozásból. Nos, ez a történet gerince és ehhez csatlakozik egy zsaroló, egy potenciális vásárló, a kínai maffia vezetője és annak fiatal riválisa és még sokan mások, akik akaratlanul bonyolódtak ebbe a veszélyes történetbe. Ennyit bőven elég a sztoriról tudni, ugyanis a narratíva minden eseményt és szereplőt részletesen és nagyon stílusosan mutat be. Egyszóval igazi, letisztult Guy Richie film ez!

Szereplők:

A szereplő gárda hibátlanul lett kiválasztva. A nagy nevek nem csak, hogy hozzák a szintet, de mindenki olyan karakter bőrébe bújik, ami nagyon jól áll neki és ezt lehengerlően hiteles színészi játékkal hálálják meg.

A főszereplő: Matthew Mconaughey mint Mickey Pearson nagyon magára talált a stílusos angol úriember szerepében, akit egyszerre mindenki tisztel és fél tőle… aki nem teszi, az nagy hibát követ el.

Hugh Grant a zsaroló magán kopó felel a karakterek és helyzet bemutatásáért, és a fél-meleg britt okoskodás amit írtak neki, igazi kincs. Minden mondatát élvezet hallgatni és bizony ezt Ő is tudja. Hihetetlen átéléssel adja elő az önelégült monológjait.

A film egyik igazi meglepetése Charlie Hunnam, aki rendesen kimaxolja a Badass karaktert. Nagyon örülök, hogy megkapta ezt a szerepet és remélem, hogy sok hasonló lehetőséget kap még a jövőben.

Colin Farell. Ő az Edzőt személyesíti meg, és a film leghumorosabb perceit köszönhetjük neki. Sajnos csak néhány jelenete van, de azok mind nagyon emlékezetesek. (Főleg a malacos!)

Michelle Dockery. Imádtam, ahogy egy férfiakkal teli szobában nem azért figyeltünk rá, mert dögös nő, vagy mert meg akarják hódítani. Nem egy üres, műanyaggal dúsított plasztik játékszer, hanem egy szexi, de mégis erős és értelmes üzletasszony, akit szintén nem érdemes felbosszantani.

Miért jó?

Mi a jó a filmben? Az, hogy leköt! Közel kétórás játékideje alatt egyszer sem néztem az órámra és nem érdekelt, hogy a zsebemben hányszor rezgett a mobil. A dialógusok sallang-mentesek és mérnöki pontossággal lettek megtervezve és a történet előrehaladásnak megfelelően egymáshoz illesztve. Nem tudom, hogy hogyan beszélnek kábítószer-kereskedők angol lordokkal a kannabisz ültetvényekről, de valahogy így képzelem… most már. A zene jól idomul a jelenetekhez, elmélyíti és felerősíti a hangulatot és hatásos atmoszférát teremt a teljes filmben. Sok helyen olvastam, hogy nincs meg az a tipikus Guy Ritchie -féle humor. Ilyenkor mindig megemelkedik a szemöldököm, mert ez a film bőven viccesebb, mint ami a műfajában megszokott, és mégis működik! A film alatt többször hangosan felnevetett a mozi közönsége, szerintem ez sokat elárul…

Az akciójelenetek feszültek, jól koreografáltak és végig fenntartják az izgalmat, noha a film e-tekintetben nem egy rodeó. Kicsit olyan élmény, mint egy menet a hullámvasúton… egy nagyon meredek hullámvasúton! Tudjuk, hogy épségben ki fogunk szállni a móka végén, mégis ott izgulunk a székben a következő nagy hullámot várva. Na kérem, ilyen egy szórakoztató mozi élmény!

Miért rossz?

Hogy ne csak jókat írjak, meg kell említeni, hogy több karakter sajnos kidolgozatlan maradt és maga a cselekmény is viszonylag lassan indul be. Az egyedi narratíva miatti hosszú bevezetés megértem, ha sokakat eltántorít! Továbbá a film R-s besorolású, vagyis tizennyolcas karikás, amit meg is érdemel, de több vért is elbírt volna. Illetve az Én egyik kedvenc monológom a kábítószer típusok közötti különbözőségeket mutatja be. Nekem nagyon tetszik, hogy helyén kezelik a dolgokat és intelligensen beszélnek a drogokról, de úgy hangzik, mintha egy marihuána melletti kampányt hallanánk. Érthető, ha ez sokaknak nem fér bele.

Zárjuk rövidre!

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a különleges és egyedi akciófilmeket!

EXTRA AKCIÓ!!!

Még egyszer: Február 21-én pénteken és 22-én szombaton 22:00– kor kerül vetítésre az Úriemberek című film a Pécsi Uránia Moziban, ráadásul 1+1 jegyes akcióban! Vagyis, hogy ha ketten ülnétek be a filmre az egyik jegyet most ingyen kapjátok! Amúgy is kár kihagyni a filmet, így meg aztán pláne! Találkozunk az Uránia Moziban!

Előzetes:

Szinkronos előzetes
A film plakátja

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close