EgyébKözéletVideók

Sztrájkra készülnek a pécsi buszsofőrök! VIDEÓ

Feszített munkatempó, emberhiány, alacsony fizetések és kötelező túlórák.

Ezek jellemzik a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő Tüke Busz Zrt dolgozóinak mindennapjait. Elfáradtak, elegük van. A buszforgalmi szolgálatot teljesítő dolgozók legalább 25%-os béremelést szeretnének elérni, mivel bérezésük jelentősen elmarad a Volán Busznál hasonló munkakörben – távolsági buszsofőrként – dolgozó kollégáik fizetésétől és egyáltalán a munkapiaci átlagtól.

Raposa Gábor, a SZAKSZ alelnöke elmondta, hogy a dolgozók körében széleskörű elégedetlenség uralkodik az alacsony bérek-, illetve a jelentős létszámhiányból fakadó feszített munkarend- és túlórák miatt.

A béremeléssel kapcsolatban a dolgozói érdek-képviseletek több ízben is megkíséreltek egyeztetéseket lefolytatni a városvezetéssel, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló Tüke Busz Zrt igazgatóságával a tavalyi év végén. Mivel ezek a kezdeményezések érdemben nem jutottak előbbre, ezért a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) figyelmeztető sztrájkot hirdetett arra az esetre, ha január 31-ig nem sikerül megegyezniük a munkáltatóval az általuk szükségesnek ítélt bérfejlesztés megvalósításában.

Egy ilyen mértékű béremelés éves többletköltsége 500-550 Millió Forintra tehető, de mivel a helyi városvezetés eddig nem volt hajlandó érdemben tárgyalni a szakszervezet feltételeiről, ezért patthelyzet alakult ki a felek között ebben az igen érzékeny és sokakat érintő ügyben.

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close