KiemeltKözélet

Segít a kormány a szülőknek: megduplázzák a napközis Erzsébet-táborok létszámát

Sok pécsi család is szembesült azzal a problémával, hogy a nyári szünetre, a gyerekfelügyeletre tartogatott szabadságot elvitte a koronavírus-járvány időszaka. A kormány ezért megduplázza a napközis Erzsébet-táborok létszámát, mintegy 100 ezer gyerek kaphat felügyeletet és szórakozási lehetőséget.

Az elmúlt hónapokban a koronavírus-helyzet miatt sokan voltak szabadságon: vagy a cégük küldte őket kényszerszünetre vagy épp a digitális oktatás miatt otthon tanuló kisebb gyerekekre kellett felügyelni. Most, amikor az iskolai oktatás a vakáció miatt tényleg megszűnik, sokan nehezen tudnák megoldani gyermekük felügyeletét, lévén a szabadság is véges.

Épp ezért döntött úgy a kormány, hogy idén megduplázza a napközis Erzsébet-táborok létszámát, azaz mintegy 100 ezer gyermek vehet majd részt a rendszerben.

Novák Katalin, az EMMI családügyért felelős államtitkára a napokban jelentette be, hogy a napközis táborokat júliusban és augusztusban tartják, június 26-ig pedig az iskoláknak kell biztosítaniuk a gyermekek felügyeletét. A táborokban figyelemmel lesznek az aktuális járványügyi helyzetre, és gondoskodnak róla, hogy a körülmények a lehető legbiztonságosabbak legyenek. Egy csoportban húsz gyermek lesz, túljelentkezés esetén rászorultság alapján választják ki a résztvevőket.

A szinte ingyenes, napi 100 forintba kerülő táborokban nemcsak a gyermekek felügyeletét biztosítják, hanem – például sporttevékenységekkel, kulturális programokkal, kézműves foglalkozásokkal – a tartalmas kikapcsolódást, és napi négy étkezést is. Jelentkezni az iskolákon keresztül június 16-ig lehet.

Idén ugyanakkor nem lesznek ottalvós Erzsébet-táborok. A járványhelyzetet kihasználva viszont felújítják a zánkai, a fonyódligeti és az ivói tábort, amelynek köszönhetően jövőre mintegy kétszer annyi gyermeket tudnak majd fogadni.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close