GazdaságKiemelt

Pécsen is irodát nyit az EY

A már működő fővárosi és debreceni mellett áprilisban Pécsen nyit újabb kirendeltséget az EY Magyarország.

Mint azt az EY közleményében írták, jelentős bővülésre ad lehetőséget a baranyai megyeszékhely, és ezzel “a BIG4 cégek” közül egyedüliként az EY lesz jelen három irodával Magyarországon.

A kommünikében Rencz Botondot, a vállalat nemzetközi vezetőjét idézve közölték, hogy az elhúzódó koronavírus-járvány hatására számos új feladattal szembesülnek a cégek, ami növeli az igényüket a tanácsadási támogatásra. Erre reagálva hozott létre regionális központokat az EY. Az EY az MTI érdeklődésére közölte, hogy a dolgozók létszámát a következő években fokozottan növelik.

Péterffy Attilát, Pécs polgármesterét idézve a közleményben azt írták, hogy a baranyai megyeszékhely számára kiemelten fontos a helyi vállalkozások támogatása, így a BIG4-ek prominens tagjának pécsi terjeszkedésére mérföldkőként tekintenek. Péterffy kiemelte, hogy az iroda a magasan képzett egyetemisták helyben tartását is segíti.

A közleményben jelezték, hogy az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. A közlés szerint az EY 150 országban végez könyvvizsgálói, tanácsadói, jogi, stratégiai, adózással, tranzakciókkal kapcsolatos tevékenységet.

MTI

Borítókép: Financial Times

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close