EgyébKiemeltKultúra

Összefogott a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Állatkert! (VIDEÓ)

A Pécsi Nemzeti Színház is csatlakozott a Mentsük meg a Pécsi Állatkertet! nevű kezdeményezéshez, amelyből lassan a közös pécsi értékeink megmentésének egyik legszebb összefogása bontja ki szárnyait.

A Kővári János által elindított adománygyűjtő akció meghirdetését követően eddig több millió forint értékű anyagi- és természetbeni támogatás érkezett a Pécsi Állatkert számára cégek, magánszemélyek, közéleti szereplők, sőt, önkormányzati képviselők részéről is.

Az összefogás erejének ez a példaértékű megnyilvánulása is azt bizonyítja, hogy nekünk pécsieknek igenis vannak közös értékeink, amikért képesek vagyunk közösen tenni, és ha a szükség úgy diktálja, akkor összefogunk és megvédjük azokat.

Az állatkert megmentésére indított adománygyűjtő kampányhoz most a pécsi kultúra egyik legfontosabb alappillére, a Pécsi Nemzeti Színház is csatlakozott. Az erről szóló hírt az intézmény saját facebook oldalán jelentették be:

“Művészeink La Fontaine állat meséi közül olvasnak fel ZOO Mese sorozatunkban, ezzel igyekszünk felhívni a figyelmet a “Mentsük meg a Pécsi Állatkertet!” kezdeményezésre.”

A bejegyzéshez rögtön fel is töltötték a mesesorozat első részét, melyet a színház kiváló színésznője, Győrfi Anna mesél el nekünk, és a kíváncsi gyerekeknek. A mese címe: A tücsök meg a hangya.

A “Mentsük meg a Pécsi Állatkert!” nevű kampány szervezőinek és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésének eredményeképpen további állatmesék várhatóak a legkiválóbb pécsi színművészek tolmácsolásában. Ezzel is szeretnénk további partnerek támogatását elnyerni a Pécsi Állatkert számára, illetve felhívni a figyelmet a természeti érték védelmére.

Köszönjük a Pécsi Nemzeti Színház társulatának és munkatársainak támogatását!

A program facebook csoportjához ITT tud csatlakozni!

A Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium adatai:

Számlaszám: OTP bank 11731001-20665319

A közlemény rovatba, kérjük írja be: adomány

www.pecszoo.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close