KiemeltKözéletVideók

Őri László: történelmi küldetésünk, hogy az új Magyarországnak új történelmet írjunk (VIDEÓ)

Trianon még 100 év után is vérző sebeit nemzeti erényeinkkel, erősségeinkkel és kitartó munkával, közös országépítéssel tudjuk gyógyítani. Nemzeti tragédiánkat új értékké, nagyobb értékké kell alakítanunk: történelmi küldetéssé. Nekünk és az utánunk felnövő nemzedéknek a történelmi küldetésünk az kell legyen, hogy az új Magyarországnak új történelmet írjunk – mondta Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke Pécsett, a trianon keresztnél rendezett emlék ünnepségen.

“Pontosan 100 évvel ezelőtt egy igazságtalan, felelőtlen politikai döntéssel, a ránk erőszakolt ún. „békeszerződéssel” földarabolták az ezeréves történelmi Magyarországot. Egy tollvonással dobták oda a győztes nagyhatalmak csatlósainak Erdélyt, a Felvidéket, Kárpátalját, Délvidéket. Trianon lehetett volna a kezdete történelmi megsemmisülésünknek. Sokan ezt várták. Nem így történt. Földjeinket, kincseinket elvehették, politikai jelentőségünket lenullázhatták, múltunkat meghamisíthatták, de a lelkünket, életerőinket, hitünket nem tudta megtörni az igazságtalanság” – fogalmazta meg gondolatait a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke.

Őri László emlékeztetett, Magyarország túlélte a Trianon után a gazdasági világválságot, a II. világháborút, a szovjet megszállást, a sztálini és rákosi diktatúrát, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését, a Kádár-rendszer legsötétebb fejezeteit. És jól emlékszünk 2004. december 5-re, amikor Gyurcsányék a legaljasabb módon magyart a magyarra uszítva akadályozták meg, hogy a határon-túli nemzettársaink visszakaphassák magyar állampolgárságukat.

A trianoni seb nagyon mély és az okozott szenvedés, mint a levágott láb fantom fájdalma, nem múlt el. „Trianon sebeit az idő bekötözte, de a vér átüt még a sebeken” – idézte a megyei elnök Szentmihályi Szabó Péter költő gondolatait.

Majd, így folytatta, Trianon a magyar haza, a magyar nemzet megszentelt fájdalma. Ez a szent fájdalom csodát művelt! A passzív szenvedést és kétségbeesést ország-építő és nemzetegyesítő erővé nemesítette. Az utóbbi 10 év elegendő volt arra, hogy Magyarország és a nemzet jövője mellett elkötelezett polgári kormányzat megvalósítsa a trianoni határokon átívelő nemzetegyesítést. A következetes nemzetpolitika a magyarságot kiemelte a trianoni országhatárok szorításából, és a Kárpát-medence mára ismét 15 millió magyar hazája lett. Majd Petőfi Sándor gondolatait idézte:

„Nem támaszkodhatunk csak Istenre és magunkra. De e kettő elegendő lesz arra, hogy örök időre megmentsük a magyar nemzet életét és becsületét.” – ez a válaszunk ma 1920 június 4-re és ez lesz minden időben – zárta beszédét Őri László.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close