ÉletmódKiemeltKözélet

Őri László: hazugság, hogy nincsenek szabadstrandok, a baranyaiak is pihenjenek a magyar tenger partján!

Hamis látszatot kelt a baloldali ellenzék, amikor azt állítja, elfogynak a szabadstrandok a Balaton partján, közölte a baranyai, valamint a somogyi közgyűlés elnöke és a térség országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján. Őri László hangsúlyozta: a baranyaiaknak is azt javasolja, pihenjenek a magyar tenger partján.

Mint ismert, az MSZP az elmúlt időszakban aláírásgyűjtést indított azt állítva, elfogynak a szabadstrandok a Balaton partján. Vasárnap ezt cáfolta Őri László, a Baranyai Megyei Közgyűlés elnöke közös sajtótájékoztatón a somogyi közgyűlési elnökkel és a térség országgyűlési képviselőjével.

Ez nem más, mint egy újabb baloldali hazugság – szögezte le Őri László a vasárnapi balatonboglári sajtótájékoztatón.

Maga a helyszín is jól cáfolta az MSZP állítását, hiszen a balatonboglári Platán strand továbbra is ingyenes, ráadásul erre a szezonra mintegy egymilliárd forintból újították fel, új térburkolat, partmenti homokozószakasz, játszóterek várják a strandolókat – természetesen ingyenesen.

A pécsiek által kedvelt déli parton minden településen van szabadstrand: Siófokon, Zamárdiban (itt egy több kilométeres szakasz!), Balatonföldváron (a platánfák árnyékával egy gyönyörű klasszikus villasor mentén), Balatonszárszón, Balatonszemesen (több helyszínen is), Balatonlellén, Fonyódon, Balatonfenyvesen is. Szombaton tízezrek láthatták a saját szemükkel, hogy szép számmal vannak szabadstrandok, hiszen a rengeteg embert megmozgató Balaton-átúszást is Balatonbogláron bonyolították le – természetesen a szabadstrandon.

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere azt emelte ki: a település hat strandjából mindegyik (!) ingyenes, a partszakasz pedig az elmúlt években új játszótereket, futópályát és felújított sétányokat is kapott.

Végiglátogattuk Fonyód, Lelle és Balatonboglár szabadstrandjait, amelyek nem csak megteltek, de amellett, hogy ingyenesek, kulturált feltételeket biztosítanak a fürdőzőknek. Az ellenzék egyszerűen hamis látszatot kelt, amikor arról beszél, hogy eltűntek a szabadstrandok a Balatonon. Szó sincs róla! Azt javaslom a baranyaiaknak is: jöjjenek el, pihenjenek a magyar tenger partján! – közölte közösségi oldalán Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.

A csodalatosbalaton.hu tételesen is összeállította a balatoni szabadstrandok listáját:

  • Balatonakarattya: Gumirádli szabadstrand
  • Balatonberény: Balatonberényi szabadstrand (Csicsergő sétányi szabadstrand)
  • Balatonboglár: Bólya közi strand
  • Balatonboglár: Fiumei strand
  • Balatonboglár: Jankovich-telepi strand
  • Balatonboglár: Kodály Zoltán strand
  • Balatonboglár: Platán strand
  • Balatonboglár: Sziget strand
  • Balatonfenyves: Központi szabadstrand
  • Balatonfenyves: Csalogány-közi szabadstrand
  • Balatonfenyves: Balatonfenyves-alsói szabadstrand
  • Balatonfenyves: Fenyőstrand
  • Balatonfenyves: Pozsony utcai szabadstrand
  • Balatonföldvár: Kutyabarát fürdőhely
  • Balatonkenese: Alsóréti szabadstrand
  • Balatonkeresztúr: Vitorlás utcai szabadstrand
  • Balatonlelle: Szabadstrandok (Nyugati, Határ utcai, Szirom közi, Csöpi közi)
  • Balatonmáriafürdő: Szabadstrandok
  • Balatonőszöd: Ligetes strand
  • Balatonszárszó: Bendegúz téri szabadstrand
  • Balatonszárszó: Móricz utcai szabadstrand
  • Balatonszemes: Vigadó szabadstrand
  • Balatonszemes: Hullám úti szabadstrand
  • Balatonszemes: Központi strand (Berzsenyi úti szabadstrand)
  • Balatonvilágos: Alsóréti szabadstrand
  • Fonyód: Fürdő utcai szabadstrand
  • Fonyód: Árpád parti szabadstrand
  • Fonyód: Bélatelepi szabadstrand
  • Fonyód: Városi szabadstrand
  • Fonyód: Huszka utcai szabadstrand
  • Fonyód: Báthori utcai szabadstrand
  • Keszthely: Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert
  • Örvényes (felújítás alatt): Platán szabadstrand (Vadkacsa)
  • Siófok: Újhelyi strand
  • Siófok: Ezüstpart szabadstrand
  • Siófok: Aranyparti szabadstrand
  • Siófok: Balatonszabadi – Sóstó szabadstrand
  • Siófok: Szabadstrand a pesti vonathoz
  • Szántód: Rigó utcai szabadstrand
  • Szántód: Juhász Gyula utcai szabadstrand (Beach Party)
  • Tihany: Gödrösi szabadstrand
  • Tihany: Somosi szabadstrand
  • Zamárdi: Nagystrand (Bácskai utcai)
  • Zamárdi: Jegenye téri szabadstrand
  • Zamárdi: Táncsics utcai szabadstrand (T-Beach)
  • Zamárdi: Kiss Ernő utcai szabadstrand
  • Zamárdi: Keszeg utcai szabadstrand
  • Zamárdi: Klapka utcai szabadstrand
  • Zamárdi: Gyöngyvirág és Pipacs utcai szabadstrand
Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close