KiemeltKözélet

Őri László: a látszat ellenére 2020 nem a koronavírus, hanem a nemzeti összefogás éve

Pénteken ünnepi közgyűlést tartottak a Megyenap alkalmából Pécsett, a megyei önkormányzat dísztermében, ahol átadták Baranya legrangosabb kitüntetéseit is. Posztumusz díszpolgár lett Szekó József, Mohács néhai polgármestere, míg a Pro Comitatu elismerést a PTE Szentágothai Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja kapta.

A járványügyi előírások betartásával tartották meg pénteken a Baranyai Megyei Önkormányzat dísztermében az idei Megyenapot. Ünnepi beszédében Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett, 1996 óta tartják meg ezt az eseményt, idén rendhagyó okok miatt rendhagyó időben kerül sor a megyenapra.

Őri László utalt rá, a tavaly őszi választás után az újraindulás lendületével vágtak neki a munkának, azonban a tavaszi pandémiás helyzet lefékezte ezt a dinamikát, az újratervezés vette át a szerepet. Mint mondta, a területfejlesztés terén, amely ma a megye legfontosabb feladata, sikeres pályázatokat visznek: bölcsődék, óvodák, iskolák szépülnek, újulnak meg, ipari parkok bővülnek a megye kisebb és nagyobb településein.

Ezek a fejlesztések magukban hordozzák a kibontakozás, a gazdasági fejlődés, egy gyarapodó Baranya képét, életképes csíráját – szögezte le Őri László elnök.

Ugyanakkor egy komoly szemléletváltás is történt: a magyar vidék, a kistelepülések szerepének felértékelődése is zajlik, a munkahelyteremtés sarkalatos feltétele a helyi kis- és középvállalkozások megerősítése. Ehhez új típusú stratégiai szövetségekre van szükség a Pécsi Tudományegyetemmel és Pécs városával is, hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.

Őri László kiemelte, a magyar kormány partneri támogatása mellett ebben a munkában a legnagyobb segítséget az a társadalmi szintű összefogás jelentette, amely az elmúlt időszakban különösen is megtapasztalható volt.

A koronavírus-járvány példátlan gazdasági és társadalmi kihívást jelent a mi térségünkben is – szögezte le Őri László. – A rendkívüli helyzetben csak közösen tudjuk biztosítani az egyidejűleg jelentkező problémák kezelését.

Őri László hangsúlyozta: az együttműködés példaértékű teljesítményét mutatja fel az egészségügyi ellátórendszer, de a katasztrófavédelem, a rendvédelem, az oktatási ágazat, a szociális rendszer is kivette a részét a munkából, amit a megye nevében köszönt meg mindenkinek, aki helytállt.

Hála és köszönet a szolgálatukért! – fogalmazott Őri László.

A látszat ellenére 2020 mégsem a koronavírus éve – hangsúlyozta Őri László. – Számomra 2020 az összefogás éve, a nemzeti összefogás éve.

Utalt rá, ennek jegyében tartották a trianoni diktátumra való megemlékezés, ennek jegyében erősítik kapcsolataikat a határon túli településekkel, illetve ezért kérte az önkormányzatokat a Székely Nemzeti Tanács petíciójának támogatására.

Az összefogás erőt jelent, közösséget épít, lehetőségeket teremt. Az összefogással elérhetjük közös céljainkat. Az idei év több szempontból is az összefogás évét jelképezi számomra, fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke. Az összefogás segíthet abban is, hogy az előttünk álló nehézségek ellenére is sikerrel vegyük az akadályokat, és megvalósíthassuk Baranya közös álmait. Őri László egy amerikai aforizmát átfogalmazva leszögezte: semmilyen körülmények között nem lehet lemondani az álmokról, azaz Baranya fejlődéséről, településeink gyarapodásáról, az itt élők jobb életminőségéről.

A legnagyobb magyar mondását átalakítva, idézve Őri László ezzel a gondolattal zárta beszédét: “Sokan azt gondolják, hogy Baranya volt, én azt szeretném hinni, hogy lesz!”

Az ünnepi eseményen adták át a Baranya Megyei Önkormányzat kitüntető címeit is.

Posztumusz Díszpolgár lett Szekó József, Mohács néhai polgármestere

A Pro Comitatu Díjat kapta a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja

A Baranya Fejlődéséért Díjat a Bogád-Hús Kft érdemelte ki

Az Egészséges Baranyáért díjat Kanizsai István, a Siklósi Kórház igazgatója, illetve a PTE Klinikai Központ COVID-csapata kapta

A Közrend- és Közbiztonságért Díjat Korontos Zoltán rendőr ezredes, pécsi kapitány vette át

Posztumusz Nemzetiségi Díjat ítéltek oda Bogdán Lászlónak, Cserdi néhai polgármesterének

A Kulturális, Művészeti és Sajtó Díjat Kovács Ferenc festőművész kapta

A Koltai Péter Díjat Gocsál Mátyás 4. évf. zeneiskolai tanuló vette át

Elnöki Kitüntető Díjat kapott Ábel János nyugalmazott nemzetiségi tanító.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close