KitekintőKultúra

Mától tekinthető meg a Test ördöge című kiállítás a Pécsi Galériában

Szeptember 25-étől látogatható, a 18 éven felülieknek szánt kiállítás

Az anyag, a test és a szellem kettőségét, a fájdalom és a gyönyör egymásba csapódó, egymástól, éppen hogy elválasztható állapotait, a bűn és erény filozófikus kérdéseit felveti Győrffy László, Kis Róka Csaba és Szöllősi Géza kiállítása.

A kiállítás felkavaró, meghökkentő, és a komfortzónából kirezzentő, amely garantáltan nyomot hagy a látogatókban. A három művész munkájában az közös, hogy mindannyian képesek az extravagáns módon kifejezni magukat, feszegetik a határokat, amely a horror saját esztétikáját fogalmazza meg.

A test ördöge kiállítás nem anyagában felnőtteknek szóló, sokkal inkább a mondanivalója miatt került a 18-as karikába. A tárlat témája a test kiszolgáltatottsága, annak árulása, az anyag és a szellem kettőssége és ellentéte, illetve megmutaja, az ösztönök és vágyak szabadságát és a morális értékek küzdelmét.

A kiállítást már áprilisban megnyitották volna, de sajnos a koronavírus, – mint ahogyan sok esetben- itt is közbe szólt. A tárlat szeptember 25-étől november 22-ig megtekinthető a Pécsi Galériában. Belépés csak 18 éven felülieknek!

További részletek a Pécsi Galéria honlapján olvashatóak!

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close