KiemeltKörnyezetvédelem

Környezettudatosságra tanít az új NAT

Az új Nemzeti alaptanterv fontos célkitűzése, hogy a természet szeretetét az oktatásban is megjelenítse. Erről Rétvári Bence beszélt a Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapján tartott ünnepségén – hangzott el az M1 Híradójában.

Az államtitkár kiemelte: a kormány igyekezett több tantárgynál speciális módon beépíteni a környezetvédő szemléletet az oktatásba, így a biológia és a földrajz mellett a mozgóképkultúra és médiaismeret és az etika oktatásába is.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár kiemelte:

Idén ősztől, ez a fajta szemlélet, nem csak a tematikus nyári táborokban, hanem az oktatásban is kiemelt szerepet kap. Az új és a korábbi alaptanterveket összehasonlítva látható, hogy a klímaváltozás, éghajlatváltozás kifejezések a 2003-as és a 2007-es alaptantervekben egyszer sem szerepeltek, míg a 2012-es és a 2020-asban összesen nyolcszor. Az új nemzeti alaptanterv fontos célkitűzése, hogy a természet szeretetét az oktatásban is megjelenítse.

Ez megjelenik a tudományos tárgyak hangsúlyában, másrészt osztálytermen belüli, és osztálytermen kívüli foglalkozásokban egyaránt, és ma már a környezetvédelmi oktatást nem úgy kell elképzelni, mint külön csak egy önálló óra, hanem igyekeztek a NAT-ben több tantárgynál speciális módon beépíteni a környezetvédő szemléletet.

A biológia és a földrajz mellett a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint az etika oktatásában is szerepet kap a környezetvédelem.

MTI

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close