EgyébGazdaságKiemelt

Jelentős mértékben emelkedett az állami vagyon

A teljes állami vagyon 62 százaléka ingatlantulajdonban van már és 21 százaléka különböző tulajdoni részesedésben, de különböző eszközök, gépek is az állami vagyon részét alkotják – derül ki Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnapi Kossuth rádiónak adott interjújából. A pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy amíg 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, addig az állam adósságállománya évről-évre csökkent. A tárcavezető rámutatott, a magyar gazdaságpolitikáról folyamatos a vita, amelynek lényege, hogy milyen összetevői vannak a növekedésnek.

Azok a hangok már kezdenek elhalkulni – fűzte hozzá -, amelyek arról szóltak, hogy csak az uniós források növelik a magyar gazdaságot. Ha ez így lenne, akkor valószínűleg minden kelet-közép-európai ország gazdasága nagyjából hasonló mértékben növekedne. Ehhez képest Lengyelország gazdasága kicsit több mint 4 százalékkal nőtt tavaly, Szlovákiáé és Csehországé 2 és 2,5 százalék között, míg Magyarországé több mint 5 százalékkal” – mondta Varga Mihály.


A másik állítás az szokott lenni, hogy a kormány úgymond vagyont él fel, vagy növeli az adósságot. Ezt is nagyon könnyű cáfolni, hiszen jól lehet látni, hogy az adósságállomány évről-évre kisebb” – emelte ki, hozzátéve, azt is szeretnék bizonyítani, hogy az állam “gondos gazda” módjára bánik a rábízott vagyonnal. Tehát miközben nem adósodtunk el, nem vettünk fel hiteleket, miközben az uniós forrásokat (…) hatékonyan használjuk fel, (…) az állami vagyont is tudtuk gyarapítani” – jelentette ki a pénzügyminiszter.


Hozzátette, ma több mint 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben, és az államadósságot az elmúlt években a nemzeti jövedelem 83 százalékáról 68 százalékra sikerült csökkenteni.


 


  
   

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close