AjánlottÉletmódVideók

Ingyenes Karanténjáratot indít a Pécsimami, mindenkinek segítenek! (VIDEÓ)

Az egyre súlyosbodó vírushelyzetre reagálva elindult az ingyenes Pécsi Karanténjárat, amivel azoknak a pécsieknek szeretne segíteni a Pécsimami Közhasznú Egyesület, akik a koronavírus miatt nem hagyhatják el az otthonukat és nincs segítségük a bevásárlásban.

Elmondhatom, hogy nagyon megfeszített napokon vagyunk túl, hiszen alig egy hete derült ki, hogy a Pécsi Önkormányzat támogatást nyújthat ennek az ingyenes Pécsi Karanténjáratnak az elindításához. Valójában mi már kedden délután készen álltunk arra, hogy elinduljunk és segítsünk.

– mondta Gellén Nóra a pécsimami Közhasznú egyesület elnöke a sajtótájékoztató elején.

Korábban a Pécsért.hu támogatásával adománygyűjtő kampányt indítottunk a Pécsimami által üzemeltetett “Pécsi Gyerektaxi” nevű szolgáltatás megmentésére, ugyanis komoly bajba került a pályázati forrásból finanszírozott projekt, mivel annak támogatása idén novemberben lejárt. Az akció sikeresnek bizonyult, azonban a helyzet azonban úgy hozta, hogy gyerektaxi helyett most karanténjáratra van nagyobb szüksége a pécsieknek.

Kővári János, az ÖPE elnöke elsőként támogatta a kezdeményezést, így saját képviselői keretéből mintegy 100.000 Ft-ot ajánlott fel a Pécsimami számára. A politikus kiemelte: ez egy olyan ügy, amelynek túl kell lépnie politikai csatározások felett.

Az egyesület később leadta a Pécsi Önkormányzat felé a támogatási kérelmet, használatukba került a segítségnyújtáshoz szükséges kisbusz, és együttműködő partnereket találtak, akikkel kis létszámú csapattal is gördülékenyen tudják ellátni ezt a feladatot. Kialakították a működésük feladatát, melynek egyik eredménye a Pécsi Karanténjárat Facebook oldal, valamint weboldalt is létrehoztak. A biztonságos segítségnyújtáshoz védőfelszereléseket szereztek be, és egy fontos mozzanatként eljuttatták a Családsegítő szolgálatnak, valamint a karantén határozatokat kiállító hatósághoz is.

Házhoz viszik a legszükségesebb élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodási – és tisztítószereket, ami az érintettek számára ingyenes, csak a megvásárolt termékek árát kell megfizetni a Karanténjárat futárának.

A Karanténjárat kapacitása véges, ezért elsősorban azok jelentkezését várják, akik igazolt betegség miatt családjukkal karanténban vannak, vagy kontakt kutatás eredményeként kerültek 10 napos karanténba és egyedül élnek.

Kinek segítünk a Karanténjárattal? Azoknak, akik karanténba kerültek vagy azért mert betegek, vagy azért mert az úgynevezett kontaktkutatás eredményeként nem hagyhatják el az otthonukat. Hogyha nekik nincsenek segítségük a bevásárlásban, akkor fordulhatnak hozzánk, hiszen ezt mi helyettük megtesszük és házhoz szállítjuk az élelmiszereket, gyógyszereket és tisztálkodási és tisztítószereket

– ismertette az Pécsimami elnöke.

Ha a karanténba került családnak, vagy egyedülállónak lenne segítsége a bevásárlásban, de a segítő a vírus szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozó idős, vagy krónikus beteg: természetesen vállalják a segítségnyújtást!

Az új, ingyenes szolgáltatásról már tájékoztatták a karantén határozatokat kiállító hatóságot és az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központot, de a lakosságot is kérik: vigyék hírét a lehetőségnek, hogy mielőbb segíteni tudjanak a rászorulóknak.

Együttműködő partnerük egy helyi kisbolt hálózat felvállalta azt, hogy egyenként minden egyes jelentkezőt felhív, és leegyeztetik a megrendelésnek a tartalmát és a végösszegét, és ha minden rendben van akkor a Pécsimami futára felhívja a karanténban lévőket az érkezés időpontjával, és kiszállítja az árut.

Én azt gondolom, hogy a legfontosabb feladatunk az, hogy minél több pécsihez eljuthasson ennek a szolgáltatásnak a híre, hogy a rászorulók mielőbb segítséget kérhessenek.

– teszi hozzá a szervezet elnöke, aki bizkodó a jövővel kapcsolatban.

Nem régiben – a legutolsó sajtótájékozatón – még kettő és fél millió forint hiányzott, amihez a Pécsi Önkormányzat támogatása társult, így már csak 696 ezer forint a hiányzó összeg értéke. Gellén Nóra most már kijelentheti, hogy a Pécsi Gyerektaxi szolgáltatás megmenekült.

A Pécsi Karanténjárat szolgáltatást egy űrlap kitöltésével, vagy telefonon (70/350-2099 ) lehet megrendelni, bővebb információ a Pécsimami weboldalán található.

Az új karanténtaxi szolgálatra kész

A Pécsi Karanténjárat-szolgáltatás elérhetőségei:

Web: http://pecsimami.hu/karantenjarat

Telefon: 70/350-2099

(H-P: 9.00 – 17.00, Szo-V: 10.00 – 14.00)

Email: karantenjarat@gmail.com

Facebook oldal: Pécsi Karanténjárat

A Pécsi Karanténjáratot a Pécsimami Közhasznú Egyesület működteti a Pécsi Gyerektaxi projekt keretében, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával.

Az egyesület ezúton köszöni a Pécsi Gyerektaxi megmentéséhez nyújtott segítséget a helyi cégeknek, magánszemélyeknek, önkormányzati képviselőknek és az Önkormányzatnak.

Fotó/videó: Tóth Róbert/Pécsért.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close