EgyébGazdaságKiemeltVideók

Hoppál Péter: jelentős kormányzati támogatást kap egy pécsi autóipari beruházás

Több mint 282 millió forint kormányzati versenyképesség-növelő támogatást kap a Honsa Kft – jelentették be szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A több száz dolgozónak állást adó pécsi autóipari cég így összesen a félmilliárd forintot is meghaladó értékű beruházást hajthat végre.

Sajtótájékoztatón jelentették be szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, hogy újabb cégek kapnak állami versenyképesség-növelő támogatást, köztük a pécsi Honsa Kft – több mint 282 millió forintot.

A budapesti eseményen Andreas Koller, a Honsa Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy az autóipari beszállító vállalat már több mint 20 éve működik Pécsett. Az összesen több mint 564 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően magasabb hozzáadott értékkel bíró termékeket tudnak előállítani, ezáltal kínálatukat és piaci részesedésüket is növelni tudják.

Pécsről nézve kitüntetett, fontos nap a mai, hiszen ismét tetten érhető az újabb kormányzati támogatás a város újraiparosítási programjában  – emelte ki az eseményen Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője.

A fideszes politikus utalt rá, hogy a rendszerváltás környékén a nehézipar megszűnése miatt milyen nehéz helyzetbe került a város, és bár 2010 előtt is voltak kísérletek az újraiparosításra, ez igazából a kormányváltás idejétől, de főként a Modern Városok Program 2015-ös elindítása óta szélesedett ki.

Hoppál Péter ennek igazolására elmondta: míg 2015 környékén 5-6 milliárd forint volt az iparűzési adó Pécsett, addig mostanra ez az összeg 9-10 milliárdra nőtt. A pécsi képviselő emlékeztetett, amikor tavaly ősszel átadták a Honsa új, 5000 négyzetméteres üzemcsarnokát, még senki sem gondolta, hogy a koronavírus miatt a 2008-as világválsághoz hasonló krízis is kialakulhat. Ugyanakkor köszönetet mondott a pécsi cégnek, hogy az első negyedéves vállalását tartotta, és a munkavállalói létszámot a korábbi 222 főről 411-re emelte.

Hoppál Péter beszédében reményét fejezte ki, hogy a kormányzati program révén újabb pécsi cégek bővíthetnek. A képviselő úgy fogalmazott, bízik benne, hogy Pécs új városvezetése ugyanúgy partnerként tekint a kormányzatra és a helyi cégekre, ahogy ez az elmúlt években jellemző volt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen egyebek mellett elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták.

A fejlesztéseknek köszönhetően 143 618 munkahelyet sikerül megvédeni, ehhez a kormány 178,5 milliárd forintnyi támogatással járul hozzá. A tárcavezető hangsúlyozta: továbbra is munka központú gazdaságpolitikát folytatnak, ennek részeként a munkahelyeket meg fogják védeni és annyi új állást hoznak létre, mint amennyit a vírus tönkretesz.

A szerdai eseményen a pécsi Honsa Kft. mellett még két Fejér megyei vállalkozás vehette át a fejlesztéseket szavatoló támogató okiratot.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close