KiemeltKörnyezetvédelem

Idén 60 éves a Pécsi Állatkert! Madár- és ízeltlábú bemutatóval is készülnek a jubileumra!

A Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium 1960. augusztus 19-én Mecseki Állat- és Növénypark néven nyílt meg “a közösség erejéből és munkájának” köszönhetően, benne kezdetben a hazai élővilágot képviselő fajok leltek otthonra.

Madár- és ízeltlábú-bemutatóval és egyéb relikviák kiállításával ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Pécsi Állatkert augusztus 20-án és 21-én. A rendezvényen lesznek játékos foglalkozások és lovaglás is, az első napon a 10 órai nyitásra érkezőket születésnapi tortával fogadják és ekkor kerül sor Sinkó András “Őzek” című zöldmázas pirogránit szobrának átadására, amely 54 éven át díszítette az állatkert bejáratát.

A rendezvény szervezői az elmúlt évtizedek állatkerttel kapcsolatos fotóiból, sajtóanyagaiból, relikviákból álló kiállításhoz várják vendégeik, továbbá a mecsekoldali létesítmény egykori építésében közreműködő helyiek tárgyait, történeteit, régi képeit.

Arra kérik őket, a bemutatásra szánt emlékeiket adják le az állatkert pénztárában, illetve küldjék el az info@pecszoo.hu címre.

A 2016-ra 1,8 milliárd forintból megújult és immár mintegy 300 állatfaj 1500 példányát bemutató, önkormányzati fenntartású, állatkert egyre népszerűbb, tavaly 150 ezer látogatót fogadott.

A 4,5 hektáron elterülő létesítmény idén tavasszal azonban nehéz helyzetbe került: a koronavírus-járvány miatt két hónapon át nem nyithatott ki, s így a működése szempontjából jelentős bevételektől esett el.

Megsegítésére Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője áprilisban sikeres adománygyűjtést indított.

A Pécsi Állatkert támogatására közel 5 Millió forint pénzbeli és természetbeli adomány érkezett, ami a pandémia idején hozzásegítette az állatkertet a működése finanszírozásához.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close