KiemeltKultúra

Filmkritika: Zárójelentés – avagy Megint egy magyar film?

Írta: Szajkó Gábor

Már megint egy magyar film?

Február 27-én debütál a magyar mozikban Szabó István, Oscar-díjas rendezőnk új filmje, amelynek forgatókönyvírója maga a direktor. A mű igazi karakterdráma a maga vidékies, magyaros hangulatával és lassabb folyású történetvezetésével. Lássuk, hogy sikerült a rendezőlegenda elgondolkodtatónak szánt új alkotása, a Zárójelentés!

Erről van szó!

Stephanus professzor mindent elért, amit egy kardiológus elérhet kis hazánkban. Szereti a munkáját, a betegeit, és hisz a hippokratészi esküben. 35 éve él boldog házasságban az elismert operetténekes feleségével. Olyannyira szereti a munkáját és szenvedélyesen rajong a zeneművészet iránt, hogy álmaiban is színpadon ment életet, áriázva. Hideg zuhanyként éri a hír, hogy egyik napról a másikra bezárják a munkahelyét adó kórházat, és nyugdíjazzák. Édesanyja biztatja arra, hogy vállalja el a szülőfalujában megüresedett körzeti orvos pozíciót! A doktor így is tesz, otthagyja a fővárosi életet, hogy új kihívásokkal nézzen szembe, és visszatér gyökereihez.

A film hűen tükrözi a magyar kisközségek hangulatát és bájait, meg persze a kellemetlenséget. Ebben a mikrokörnyzetben mindenki mindent tud a másikról. Nem ritkán előbb és precízebben ismernek dolgokat a falu vénasszonyai a szomszédokról, mint a azok maguk. Kilátásba kerül egy új szerelem lehetősége, amelyre a falubéliek bűnös és megvetendő viszonyként tekintenek. A professzornak némi nézeteltérése is akad a helyi „mindenható” polgármesterrel, akit a faluban nagy tiszteletben tartanak. A történetszálba több emlékezetes mellékkarakter is becsatlakozik, mint például a professzor gyermekkori jó barátja, aki most a falu papja.

Jó a helyszín, jó a konfliktus, jók a karakterek… mi kellhet még?

A szereplők:

Főhősünk bőrébe Klaus Maria Brandauer, a 76 éves osztrák származású színész bújhatott bele. Igencsak összetett szerepet kellett eljátszania. Az érzelmek nagyon széles skáláját kell megmutatnia Brandauer művész úrnak, mindezt úgy, hogy nem volt közös nyelv a forgatások közben. Magyarul beszéltek hozzá színésztársai úgy, hogy ő nem beszéli a nyelvet. Kapott is egy kifejezetten jó szinkronhangot, és a végeredmény dicséretes. De nem is vártunk kevesebbet egy Golden Globe-díjas színésztől!

A főszereplő bemutatása után annak ellenfele következne, vagy a szerelmi szálat mozgató hölgy(ek), de jelen esetben a falu papját vagyok kénytelen előre venni. Ez a film amúgy is olyan, mintha a jelenkori magyar filmművészet all- star csapatát hozta volna össze, de még ebből a díszes társaságból is magasan kiemelkedik játékával Eperjes Károly. Na kérem, így kell ezt csinálni! Egy falusi pap szerepe akár sótlan is lehetne, a neki írt szöveg nem olyan hatásos még a prédikációi alatt sem, hogy emlékezetes maradhasson. Azonban mégis az! A művész úr játékával nagyon szerethetőnek és emberinek mutatja be Kristóf atyát, akinek minden szava érték.

Udvaros Dorottya neve gondolom senkinek sem ismeretlen. Ő játszhatja Stephanuss doktor feleségét, a Kossuth-díjas operaénekesnőt. Sajnos csak néhány jelenete van, azokban viszont nagyon hitelesen hozza az eleganciával átitatott, szerethető dívát.

Énekerzsi megszemélyesítője nem más mint Kerekes Éva. Remek választás volt, nagyon illik a szerephez. Barátságos és kedves szerepet kapott, amolyan igazi ölelgetni való ének-zene tanárnőt. Diákjai nagyon szeretik ők, amit nem is csodálunk a képsorokat elnézve. Mindenki vidám, imádják a zenét és a tanórákat, és néha a természetben is énekelhetnek. Itt sincsen baj a színészi teljesítménnyel, sőt, igazán hiteles játékot láthatunk.

Na, beszéljünk pár szót Stohl Andrásról. A polgármester szerepét kapta, aki félelmet keltő személy a faluban. Nagyra törő tervei a falu felvirágoztatására irányulnak, és ezért szeretik is a falusiak, amennyire egy zsarnokoskodó férfit szeretni lehet. Ami a véleményem szerint baj a karakterrel, az a megszemélyesítő színész. Első hallásra jó ötletnek tűnhet egy karakán antagonista szerepet Stohl Andrásra bízni, főleg, hogy a polgármester konokul ragaszkodik egy gyógyszerhez, amely az orvos szerint nem is használ neki (gondolom az íze tetszik akkor a Polginak). Olyan mesterkélt kimértség volt a játékában, ami néha kizökkentett a filmélményből. Koltai Lajos, a film operatőre sok közelit használ, ami nagyon jól megy a finom, szép színészi játékhoz – mint amilyet Eperjes Károlytól is láthatunk –, azonban nagyon el is ronthat valamit. Minden kis mozgást látunk a mimikán, a legkisebb arcizmok legenyhébb remegését is. Így aztán egy-egy elnagyolt érzelemkifejezés vagy éppen túl mérsékelt reakció csúnyán elronthatja az összképet.

A kisebb szerepekben mint a pék, szatócs vagy orvos – aszisztens, olyan színész óriások vannak mint Kovács Lajos, Csákányi Eszter és Szirtes Ági. A szereplőgárda és az általuk hozott színészi minőség remek ízt ad minden jelenetnek. Olyan ez, mint egy tál forró babgulyás, aminek minden alkotóelemét mi magunk vettük a közeli termelői piacon, és amit a legnagyobb gondossággal, lassú tűzön főztünk, hogy a lehető legteljesebb ízélményt nyújtsa. A színészgárdán pont ez a gondosság érződik.

Miért jó?

A film díszlete teljesen autentikus: nyers valójában mutatja be a kórházakat és a falusi hangulatot, a vidéki élet finomságait, a helyi tavon pecázást, és hogy a háztáji termékek fizetőeszközt vagy hálapénzt helyettesíthetnek. Ehhez a környezethez egy mély mondanivalóval és aktuálpolitikai helyzetekkel foglalkozó történet illik, amit meg is kapunk. A kórus és a zene nagyon passzol ehhez a világhoz. Azoknak is szerethető jelenetek ezek, akik sosem vettek részt hasonlóban, akár csak én a botfülem miatt. Sok gondolatot ébreszt, vagy ébreszthet az arra befogadó nézőben. Igazi karakterdráma, amiben a színészi munkán van a hangsúly.  A sok látvány film után jó érzés egy ilyet is megtapasztalni!

Miért nem jó?

A sok közeli kép a színészek túlnyomó többségénél működik, de néha kizökkenthet, és a természetet mutató képeknél sokszor indokolatlan. A vágás nagyon darabos.

Továbbá a film akarva, akaratlanul foglalkozik olyan kérdésekkel, mint a gyökereink fontossága és a szülőhazához való kötődés, mégsem foglal állást. A történetvezetés lassú, néha olyan jelenetekre használ el perceket, amelyek nem viszik előre a történetet, sem a karakterfejlődést. Kimondott karakterfejlődés talán nem is tapasztalható a filmben. Amikor mégis azt hisszük, hogy a falu antagonistája megbánja a tetteit, nem látjuk, hogy ez tényleg megtörténik vele. Nagyon szűk nézőközönséget fog igazán megmozgatni a film. Azok, akik nem tapasztalták meg a falusi életet, talán nem is fogják érteni, mennyire fontos mások véleménye egy ilyen közösségben, és hogy a figyelő szemek akkor is látnak, ha csak egy kávéra ülsz be valakivel egy presszóban… és már útra is kel az ártalmas szóbeszéd.

Végezetül:

Mindenképpen érdemes tenni vele egy próbát, ha nem is lesz ez a kedvenc magyar filmed (mert az remélem az Üvegtigris 2), kaphatsz egy olyan kórképet a vidéki életről, amit kár kihagyni. Ez igaz a színészgárdára is, látni kell ezt a fajta profizmust és a szakma iránti alázatot a filmvásznon. Főleg, hogy hazai alkotásról beszélünk!

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close