EgyébKiemelt

Fidesz és a Magyar Polgári Szövetség Pécsi Képviselőcsoportja közösen indítanak petíciót a pécsi fiatal családokért

A következő, felnövő generáció jelenti városunk jövőjét, így mindenképpen fontos, hogyha Pécsett nevelik fel gyermekeiket. Ezért közösen egy petíciót indítanak, és egy erről szóló javaslatot is amelyet a városvezetés elé kívánnak terjeszteni, amelyhez aláírásokra van szükség.

Pécs jövőjét a gyermeket, gyermekeket vállaló és nevelő fiatal családok jelentik. Támogatásuk kiemelt feladata  kell, hogy legyen az önkormányzatnak, hiszen ezek a családok azok, amelyek felnevelik a jövő nemzedékét, Pécs jövőbeli lakosságát. Ők azok, akik képesek lesznek tovább örökíteni helyi értékeinket, hagyományainkat és szokásainkat.

olvasható a Fidesz és a Magyar Polgári Szövetség Pécsi Képviseletének közös petíciójában.

Az aláírás gyűjtés lényege, hogy a fiatal családok támogatásokat kaphassanak annak érdekében, hogy minél jobb körülmények között nevelhessék a gyerekeiket. A petíció kitér arra is, hogy a jelenlegi városvezetés ezt nem úgy támogatja, ahogyan azt megérdemelnék, és hogy az idei évben ez idáig minden olyan javaslatukat elutasította, amely a családok érdekét szolgálná. Ezen okokból kifolyólag a következő, három pontból álló javaslat csomagot kívánják a városi közgyűlés elé terjeszteni:

  • Javasoljuk, hogy mentesüljenek a bölcsődei térítési díjak alól a Pécsett állandó lakcímmel rendelkező, gyermeket nevelő családok. A bölcsődés korban lévő gyermeket nevelő és a munka világába visszatérő szülők közül sokan eleinte csak részmunkaidőben helyezkednek el, így a család ebben az időszakban kevesebb havi jövedelemmel számolhat. Ezt a kiesést tudná mérsékelni a javaslatunk.
  • Javasoljuk, hogy mentesüljenek a helyi építményadó fizetése alól a legalább három kiskorú gyermeket nevelő nagycsaládosok azon lakóingatlan vonatkozásában, amely a gyermekek állandó lakóhelyéül szolgál.
    Javasoljuk, hogy a kedvezményt egészen addig igénybe vehesse a család, amíg a legkisebb gyermek be nem tölti a 18. életévét, vagy ezt követően továbbtanulás esetén az első képesítését meg nem szerzi.
  • Javasoljuk a szombati házasságkötés díjmentessé tételét, abban az esetben, ha legalább az egyik házasuló fél az első házasságába lép.
    A házasulandó fiatalokkal ezzel már a házassági kötelék létrejöttének pillanatában tudathatja a város, hogy számít rájuk és támogatja őket.

Ezen javaslatokkal ösztönözhetnék és támogathatnák a gyermekvállalást, a fiatal családok Pécsett maradását, valamint elősegíthetnék a már elvándorolt családok visszaköltözését. Amennyiben aláírásával támogatná a javaslatokat akkor ITT megteheti.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close