EgyébKiemeltKultúra

Fellélegezhetnek a diákok: nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy

a kormány 75 ezer diákot mentesít a nyelvvizsga-kötelezettség alól.

Ez az intézkedés óriási segítséget jelent azoknak, akik nyelvvizsga hiányában eddig nem tudták átvenni a diplomájukat, hiszen egy-egy ilyen középfokú- vagy szaknyelvvizsgára felkészítő tanfolyam akár több százezer forintos költséget is jelenthet attól függően, hogy az adott hallgató milyen szintről indul.

A diploma kiváltásához szükséges nyelvvizsga megszerzéséhez a Kormány eddig is jelentős támogatást biztosított a diákoknak a Diplomamentő Program keretében.

Az állami finanszírozású projekt keretében a hallgatók nyelvi képzése 100%-ban vissza nem térítendő támogatás formájában valósult meg.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2014-ben 8500-an, 2015-ben 9354-en, 2016-ban pedig 11 708-an nem tudták átvenni diplomájukat a megfelelő szintű nyelvvizsga hiánya miatt. Ez az arány azóta sem javult, ezért

a kormány 2018-tól jelentős forrásokat különített el a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának állami finanszírozására.

A Diplomamentő Program állami támogatásának mértéke:

  • 2018-ban: 2,8 Milliárd Forint
  • 2019-ben: 3,1 Milliárd Forint
  • 2020-ban: 3,4 Milliárd Forint.

Vagyis az elmúlt években a Kormány összesen 9,3 Milliárd Forinttal támogatta a diploma kiváltásához szükséges nyelvvizsga megszerzését, amely több ezer – a Diplomamentő Programban sikeresen részt vett – diáknak jelentett hatalmas segítséget.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close