EgyébÉletmódKiemeltOlvasóink írták

Betegszállítás – nem olyan szép, mint amilyennek kívülről látszik

Felháborodott hangvételű levél érkezett a szerkesztőséghez.

Folyamatosan arról ehet olvasni, hallani, hogy az egészségügyi dolgozókat támogatni kell, hiszen ők harcolnak a frontvonalban. Béremelést kapnak, mellette civil szervezetek, egyetemek adománygyűjtést szerveznek számukra, hogy könnyedebben vészeljék át a számukra nehéz időszakot.

Ezzel a témával kapcsolatban érkezett egy olvasói levél szerkesztőségünkbe. Neve elhallgatását kérő olvasónk egy magánkézben lévő betegszállító cégről írt egy hosszabb hangvételű levelet. A levelet szó szerint idézzük:

Tisztelt Szerkesztőség!

Nem olyan szép, mint amilyennek kívülről látszik. Miről is beszélünk? A betegszállításról. Magánkézben lévő pécsi betegszállító cégről van szó, úgy vélem súlyos gondok vannak. Volt alkalmam bele látni a cég életébe, működésébe. Az embereknek tudniuk kell mik történnek ennél a cégnél, talán a vezetőséghez is el jut, és észbe kapnak. A dolgozók a létra alján helyezkednek el, nem azok akik az irodában ülnek, hanem akik a gépjárműveket vezetik, használják. Persze, mondhatnám hogy ez mindenhol így van, létezik rangsor stb. De íme néhány hiányosság : A cég megfogalmazása szerint a dolgozók készenléti időben vannak foglalkoztatva, ami azt jelenti hogy bármikor behívhatók, persze külön bérezés nem jár érte. Napi 8 órában történik a bejelentés, és ennyi után jár a fizetés is. Holott nap mint nap legalább 2-3 óra túlóra mindig van. A munkavállaló lakkor mehet haza, ha haza engedik, nem pedig akkor ha le telt a munka ideje. A vírus helyzetre való tekintettel, sem tavasszal, sem pedig az őszi hullám során egyetlen egy tesztet sem végeztet a cég azokkal, akik a betegeket szállítják. Hordjanak maszkot, az mindentől megvéd. A betegszállítógépjármű ha baleset következtében sérül, törik, kifizettetik a kárt a dolgozókkal nem kis is önrészt hárítva rájuk. Év végén egy köszönöm sem jut, köszönjük hogy egész évben húztátok az igát, helyt álltatok stb.. Semmi nem jár. Csak az számít munka időnek ha megy az autó, ha betegre várakoznak hogy szállítható legyen, az nem. Ergo ami a nap folyamán arra megy el hogy vár, azt délután ledolgoztatják, mondván úgy sem csináltál semmit. Ugye tarja a mondás, nem minden az aminek látszik. Ez is egy olyan, hiába a szép munkaruha az új autók és a többi. Velejéig romlott az egész. Mondhatnám azt is, hiába szép kívülről az alma, ha belülről rohadt.

A levélben teljességgel érezhető a felháborodás. A levél író abban bízik, hogy a levél híre eljut a cégvezetőihez, akik egy kicsit körültekintőbben, odafigyelve, nagyobb megbecsülést eredményezve állnak azokhoz a dolgozókhoz, akik szintén nap, mint nap a betegekért vannak.

Borítókép: Dia-Speed Kft. (Illusztráció)

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close