AjánlottEgyébKözélet

Berényi Zoltán: 700 Millió forintos keretből valósult meg egy gyermekorvosi rendelő Hirden

Ahogy arról korábban beszámoltunk, május végén dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Berényi Zoltán önkormányzati képviselő közös bejárást tartottak Hirden, hogy megtekintsék annak a 150 Millió forintos óvodafelújításnak az eredményét, amely a Pécsi Óvodafejlesztési Program részeként valósulhatott meg az előző önkormányzati ciklusban.

Az óvoda bejárását követően akkor a két képviselő szintén ellátogatott a szomszédos ingatlan területére, ahol két hónappal ezelőtt még nagy ütemben zajlottak a hirdi körzeti rendelőintézet 690 Millió forintos keretből származó kivitelezésének befejező munkálatai. A rendelőintézet kialakítása még 2017-ben indult az “Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Pécsett” című projekt keretében, amelynek pénzügy forrását egy szintén az előző városvezetés által sikeresen elnyert TOP-os pályázat képezte.

dr. Hoppál Péter és Berényi Zoltán a közös bejárása májusban

A jó hír, hogy a kivitelező azóta elkészült a munkával, így a vadonatúj gyermek-orvosi rendelőintézetet várhatóan szeptembertől már teljes körűen birtokba vehetik a hirdi lakosok. A mai átadáson jelen volt Bognár Szilvia alpolgármester asszony és Csúcs Zoltán a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is.

Berényi Zoltán, a településrész önkormányzati képviselőjének elmondása alapján szintén kedvező fejlemény lesz a hirdiek számára, hogy a rendelő átadása során a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy az új hirdi közösségi ház kiviteli tervei elkészültek és hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást.

“A szeptemberi közgyűlésen várhatóan már konkrét döntés is lesz a beruházás megindításáról, majd ennek megvalósítási folyamatáról a helyi közösség is megfelelő tájékoztatást kap” – nyilatkozta a képviselő, majd hozzátette: ahogy azt megígértem, a közmunka programban is kedvező átalakulás lesz: három helyi civil szervezet a Napüdvözlet Egyesület, a Tegyünk Egymásért Egyesület és a Vasasért Egyesület összesen 29 fővel „rásegít” a BIOKOM helyi településfenntartási zöldterületi munkáira.

Jelenleg a konkrét felmérések, a munkások felvétele folyik és megkezdődnek az egyeztetések a BIOKOM illetékes vezetőivel, és több helyi civil szervezettel karöltve igyekszünk feladatokat vállalni, hogy a jelen áldatlan állapotok mielőbb megszűnjenek mindhárom településrészen” – mondta Berényi Zoltán, az ÖPE önkormányzati képviselője.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close