ÉletmódKiemelt

A véradás életeket menthet!

A Miniszterelnökség, az Országos Vérellátó Szolgálat valamint a Civil Közösségi Szolgáltató Központ közösen ismét véradási akciót hirdet. Az akcióval szeretnék felhívni a figyelmet a véradás fontosságára.

A koronavírus második hullámának beköszöntével új kihívások is érkeztek, amik mind az egészségügyre, mind pedig az emberek hétköznapi életére is hatással van.
Jelenleg a médiában minden figyelem erre a helyzetre irányul, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egészségügyi intézményekben az életmenő beavatkozások a koronavírus miatt sem szünetelnek, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő vérutánpótlás.

Naponta 1800 véradóra lenne szükség, hogy biztonságos szinten tudják tartani a rendelkezésre álló vérkészletet, műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekhez és a transzfúzióra szoruló betegek ellátásához.

Köztudott: egyetlen véradással három életet menthetünk meg. A levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, mert a kötelező tesztek elvégzése után megismerkedhetnek a saját vércsoportjával, illetve a vér vizsgálata során ellenőrzik, a HIV, a Hepatitisz-B, a Heptatitisz-C, és a szifilisz betegségek jelenlétét is a véradók szervezetében.

Véradó lehet mindenki, aki:

  • Egészségesnek érzi magát
  • Az adatfelvételhez lakcímkártya, a személyi igazolvány és a TAJ-szám (ez lehet a TAJ kártya, a TAJ számot tartalmazó irat, lelet, illetve a véradó általi bemondás is.) feltétlenül szükséges
  • rendelkezik a regisztrációhoz szükséges igazolványokkal, adatokkal (személyi vagy más fényképes igazolvány, lakcímkártya, TAJ szám (első regisztrációkor eredeti vagy fénymásolt TAJ kártya szükséges!), külföldi állampolgár esetén magyarországi lakcímet igazoló papír
  • elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves
  • testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot
  • a tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, mióta elkészültek

A véradást minden esetben egy gyors orvosi vizsgálat előzi meg, ahol a vizsgálatot végző orvos dönti el, hogy végül adhat-e vért a jelentkező.

A véradáshoz az OVSZ honlapján lehet időpontot foglalni, Pécs város megadásával, október 5-ei időpont megjelölésével, ezen a linken: https://www.ovsz.hu/hu/hol-adhatok-vert

A véradás helyszíne: Pécsi Regionális Vérellátó Központ Pécs, pacsirta utca.3.

Az akció időpontja: 2020.10.05.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close