KiemeltKörnyezetvédelem

A mobiltelefonok használata káros hatással van a rovarok élővilágára

Elveszíthetik a tájékozódásukat, és előfordulhat, hogy az örökítőanyag valamint a lárvák is károsodnak. Száz vizsgálatból, hatvan mutatta ki darazsak és méhek esetében a negatív hatást, melyeket terepen és laborban is elvégeztek.

A tudósok szerint a rovarölő szerek használata, és az élőhelyeik csökkenése mellett a környezetre ható, egyre nagyobb elektromágnes sugárzás is komoly veszélyt jelent a rovarvilágra.

Németországban, a Naturschutzbund (Nabu) természetvédelmi szövetség a Diagnose Funk szervezettel, valamint a luxemburgni AKUT akció csoporttal karöltve, 190 tudományos kutatás elemzése során fedezték fel az elektromágneses sugárzás káros hatását.

Száz komolynak értékelt, laborban és terepen végzett kutatások, vizsgálatok során hatvan esetben negatív eredmények születtek a méhek, darazsak és legyek esetében. A vizsgálatok során kiderült, hogy elvesztették a tájékozódási képességüket a mágneses mező miatt, és előfordulhat, hogy az örökítőanyag, valamint a lárvák is károsodhatnak.

Ennek egyik oka, a mobiltelefonok WLAN-sugárzása. Ennek hatására megnyílnak a sejtekben lévő kálciumcsatornák, így többszörös mennyiségben tudnak átjutni rajtuk a kálciumionok. A kálcium fontos transzmitter, amely biokémiai láncreakciót vált ki a rovaroknál – olvasható az Umwelt Medizin Gesellschaft című tudományos lap tanulmányban.

Forrás: napi.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close