KiemeltKözélet

A járvány enyhülésével visszatér a régi kerékvágásba az egészségügyi ellátás

Hétfőtől szinte teljesen újraindul a hazai egészségügy, a koronavírus-járvány miatt azonban vannak olyan intézkedések, amelyekre továbbra is figyelniük kell a pácienseknek.

Noha a járvány legsúlyosabb időszakában az ellenzék folyamatosan támadta a kormány egészségügyi intézkedéseit (az MSZP a közelmúltban egy hamis állításokon alapuló videót is készített), kézzelfogható tény, hogy a hazai ellátórendszer jól vizsgázott. Magyarországon nem láthattunk olyan sokkoló képeket, mint például Olaszországban, ahol olykor a folyosón vagy a kórházak udvarán voltak kénytelenek ellátni a járványtól szenvedőket. Nem véletlenül: a kormányzat a legrosszabbra is felkészült, így bőven volt kapacitás az ellátórendszerben, ha súlyosabbra fordult volna a helyzet.

Kásler Miklós szakminiszter a napokban bejelentette: a járványhelyzet enyhülése miatt június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett. Ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet.

Fontos tudnivaló viszont, hogy továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást. Aki az elmúlt időszakban valamelyik pécsi klinikán járt, annak ez nem jelent meglepetést, hiszen az intézményekbe való bejutás lázméréssel, vizsgálattal indul, hogy ne alakulhasson ki kívülről bejutó fertőzés.

Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár. 

A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást. Az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close