EgyébKiemeltKözélet

A baloldali városvezetés máris bezáratja a József Attila utcai óvodát?

Az indok, hogy kevés gyereket írattak be az idén.

A komoly múltra visszatekintő pécsi óvoda bezárásának terve komoly vitát váltott ki a mai Közgyűlésen: míg a baloldali városvezetés szorgalmazta, a jobboldali képviselők ellenezték azt.

Érvek és ellenérvek hangzottak el a bezárás mellett és az ellen:

Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester szerint a bezárásra az ad okot, hogy mindösszesen csak harminc gyermeket írattak a József Attila utcai óvodába a 2020/2021-es nevelési évre. A másik ok, hogy az épület nagyon rossz állapotban van. Az óvoda vezetése a döntés meghozatala előtt egyeztetett a szülőkkel és nevelőkkel egyaránt, így a gyermekek a Budai Nagy Antal utcai óvodába fognak járni, amely jobb állapotban van és rendelkezik üres csoportszobával.

Barkóczi Csaba fideszes képviselő felszólalt az ügy kapcsán, azt mondta, hogy elvi okokból nem támogatják a döntést, hiszen az előző családbarát városvezetés célja az volt, hogy kevés gyerekszám ellenére is fenntartsák az intézményeket. A József Attila utcai óvoda Pécs egyik legrégebbi intézménye több, mint 90 éves és nemrég komoly felújításon esett át – érvelt a képviselő.

Az intézmény bezárása havi 2,2 millió forintot, éves szinten pedig 28 millió forintos megtakarítást jelent, ennél lényegesebb összegeket költöttek a városi cégvezetői béremelésekre és egyéb felesleges megbízásokra –  tette hozzá Barkóczi Csaba.

A szintén fideszes képviselő, Bognár László is csatlakozott képviselőtársához, aki elmondta, hogy az alacsony beiratkozási hajlandóság egyik oka, hogy már egy ideje beszédtéma volt az óvoda bezárása.

Zag Gábor (DK) megemlítette, hogy bár kívül szép állapotban van az épület, belül nem megfelő a műszaki állapota, illetve az új helyen jobbak lesznek a körülmények.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP) is megerősítette Bognár László véleményét, miszerint azért kerestek a szülők másik lehetőséget, mert elterjedt az óvoda bezárásának híre. Hozzátette, hogy szégyen és gyalázat, hogy egy képviselő szorgalmazza a saját körzetében lévő intézmény bezárását.

A másik alpolgármester, Ruzsa Csaba szerint kérdés, hogy miért nem került sor az előző városvezetés alatt az intézmény felújítására.

A felvetésre reagálva Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz frakcióvezetője ismertette, hogy az előző időszakban 13 pécsi óvodát újítottak fel, amelyek a legrosszabb állapotban voltak. Hozzátette, hogy a jelenlegi városvezetés is inkább újítson fel legalább 13 óvodát – köztük a most bezárandó intézményt is – hogy ha nem találják megfelelőnek a körülményeket.

Forrás: Bama.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close