Közösségfejlesztés Uránvárosban

A Mecsek Nyugdíjas Polgári Egyesület „Közösségben egymásért, közösségfejlesztés Uránvárosban” elnevezésű projektje számos foglalkozáson keresztül hozza össze az egymás mellett lakó fiatalokat és időseket, külföldi és magyar hallgatókat, leendő és már kisgyermekes anyukákat. 

2016-ban ünnepelte Uránváros 60. születésnapját. A Hajnóczy úti első lakásokat 1956 októberében adták át, utána pedig brutális iramban zajlott a benépesítés: 1956-tól 1974-ig a tervezett ötezer lakás helyett 7350 épült meg. A kerek évforduló alkalmából kezdődött el egy nagyívű fejlesztéssorozat Uránvárosban, melynek keretében megújult a Hajnóczy utcai piac, új járdákat és parkolókat, zöldfelületeket alakítottak ki, új kutyafuttatót építettek, kezdetét vette a Virágos Uránváros program, megszépült a Hajnóczy utcai óvoda és bölcsőde és a Veress Endre utcai rendelőintézetben jelenleg is jelentős fejlesztések, munkálatok folynak. 

– A helyi lakosság összetétele is lassacskán változik, az első generációs idősek mellé már be-beköltöztek fiatal családosok is. Fontos megszólítani az itt élő, különböző életkorú közösségeket különféle programokkal, erre a feladatra vállalkozott a Mecsek Nyugdíjas Egyesület – mondta Varga Tamás, a projekt szakmai vezetője.
Ahogy Varga Tamás fogalmaz, az egyesület projektje, amelyre közel 10 millió forintot nyertek el, egy meglehetősen átfogó programsorozat, ami a különböző korú, társadalmi hátterű, nemzetiségű uránvárosi személyeknek egyaránt szól. Sok külföldi hallgató is él a városrészben, úgy ahogy egyre több fiatal pár is, kisgyermekesek. A cél a közöttük lévő kis közösségek elaprózódásának a megállítása a különféle programokkal.

Mik is pontosan ezek a programok?

Összesen hét szakmai program vár a projekt keretén belül az uránvárosiakra. Az Uránvárosi kalandok-ban a városrész történetével, értékeivel lehet megismerkedni bel- és kültéri foglalkozások során. Az Ovi-foci program neve önmagáért beszél: két uránvárosi óvoda – a Radnóti utcai és a Zipernowsky utcai – vesz részt az akcióban, hogy már a legkisebbek is megismerkedhessenek ezzel a sporttal. A Jön a baba! és a Baba-zene programok neve mutatja, ki is a célközönség. A Kutyabarát Klub az állattartók részére jött létre, míg a Felelős Állattartás élménypedagógiai program óvodások számára tanít a háziállatok tartásának felelősségéről – ez a Szőnyi ill. a Hajnóczy utcai ovikban fog zajlani. A projekt legkülönlegesebb programja talán a Tandem nyelvsuli, ami a városrészben, az egyetemi kampuszokhoz közel lakó külföldi egyetemistákra épít. A PTE Idegen Nyelvi Központtal együttműködve kötetlen formában, klubfoglalkozásként gyakorolhatnák az uránvárosiak az idegen ajkúakkal együtt a nyelvet. 
A programok egy része már elindult szeptemberben, a többi most októberben kezdődik, és ezek egészen áprilisig fognak tartani.

Bundy János, mindenki „Bundy bácsija” elmondta, Uránvárosban járva-kelve gyakorta megfogalmazódott sokakban az a probléma, hogy nincsenek közösségek. Sok idős lakik egyedül, nekik szükségük van társaságra.
– Minden adott a programokhoz, van új kutyafuttatónk, vannak zöld területeink, meg kell tölteni a városrészt programokkal. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az önkormányzati képviselőnk egyben az alpolgármester is, így nagyobb rálátása van a fejlesztésekre.