A tudomány álláspontja világos: a felmelegedést jórészt mi okozzuk, de jelentősen korlátozhatjuk

Hétfőn tartják New Yorkban az ENSZ új klímaügyi csúcstalálkozóját. António Guterres, a szervezet főtitkára azt várja a döntéshozóktól, hogy konkrét, megvalósítható tervekkel érkezzenek a tanácskozásra. A szakértők szerint az emberi eredetű globális felmelegedés több évtizedes időtávon ugyan, de megállítható, ehhez viszont regionális szintű klímavédelmi intézkedésekre van szükség.

A 20 legmelegebb év közül 18 az utóbbi két évtizedben fordult elő, vagyis elmondhatjuk, hogy a 21. század eleje a legmelegebb időszak a tudományosan rendszeres-módszeres meteorológiai adatgyűjtés kezdete, az 1850-es évek óta a Meteorológiai Világszervezet (WMO) összegzése szerint. Erre az adatra hivatkozott 2018 szeptemberében António Guterres, az ENSZ főtitkára a szervezet közgyűlése előtt mondott beszédében, hozzátéve, hogy „a klímaváltozás gyorsabb, mint mi vagyunk”. Egy évvel később, 2019. szeptember 23-án az ENSZ újabb klímaügyi csúcstalálkozót tart New Yorkban, ahová Guterres azzal az üzenettel várja a döntéshozókat, hogy „szép beszédek” helyett konkrét, megvalósítható tervekkel érkezzenek. A főtitkár négy szakpolitikai igényt is bejelentett.

  • készüljenek tervek készítése arról, miként lehet elérni 2050-re a karbonsemlegességet;
  • a fosszilis tüzelőanyagok állami támogatásának kezelése;
  • a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatása;
  • ne épüljenek újabb szénerőművek 2020 után.

Az ENSZ tagállamai 2015 decemberében, a párizsi klímacsúcson kötöttek megállapodást arról, hogy 2100-ra a globális átlaghőmérséklet 2 Celsius-foknál nagyobb mértékben ne haladja meg az ipari forradalom (az 1750-es évek) előtt jellemző átlaghőmérsékletet, sőt lehetőség szerint 1,5 fokban kell limitálni a felmelegedést.

Tervek és valóság

A közös cél elérését a tagállamok úgynevezett nemzeti hozzájárulásai szolgálják (ENSZ-zsargonban: nationally-determined contribution, NDC). Egy kutatókat és klímapolitikával foglalkozó szakembereket tömörítő konzorcium, a Clima Action Tracker (CAT) legfrissebb, 2019. szeptemberi adatai szerint mindössze két nyugat-afrikai ország tartja magát a maximum 1,5 fokos felmelegedést célzó párizsi megállapodáshoz: Gambia és Marokkó.

Egyetlen olyan ország sincs a CAT számításai szerint, amely modellértékű klímavédelmi intézkedéssorozatot valósítana meg, vagyis többet vállalna, mint amennyi a párizsi megállapodás korrekt teljesítéséhez elegendő.

Néhány ország tervei, intézkedései egy korábbi céllal, a Koppenhágában 2009-ben vállalt maximum 2 fokos felmelegedéssel vannak összhangban. Ilyen ország Bhután, Costa Rica, Etiópia, India és a Fülöp-szigetek.

A legtöbb ország az elégtelen kategóriában szerepel – Magyarország is, az Európai Unió többi tagországával, továbbá Ausztráliával, Brazíliával, Kanadával, Mexikóval együtt. Ez azt jelenti, hogy a vállalások nincsenek összhangban a felmelegedés 2 fok alatt tartásával. Pontosabban: ha minden kormányzat ilyen szinten köteleződne el, akkor a globális felmelegedés több mint 2, de kevesebb mint 3 fokkal emelkedne 2100-ra.

súlyosan elégtelen kategóriába került Argentína, Chile, Dél-Afrika, Dél-Korea, az Egyesült Arab Emirátusok, Indonézia, Kína, Japán és Szingapúr. Ez azt jelenti, hogy hozzájárulásaik egyáltalán nem elegendők a felmelegedés 2 fok alatt tartásához; sőt, ha minden ország csak ennyit vállalna, akkor a globális átlaghőmérséklet több mint 3 fokkal nőne 2100-ra.

Az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia, Törökország és Ukrajna klímapolitikai intézkedései kritikusan elégtelen minősítést kaptak. Ez azt jelenti, hogy ha minden ország csak ennyit tenne, akkor a 21. század végére a globális átlaghőmérséklet több mint 4 fokkal lenne magasabb az ipari forradalom előtti szinthez képest.

A legnagyobb kibocsátók

1750 és 2011 között legkevesebb 1725, maximum 2345 milliárd tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházgáz került a légkörbe (a számítások bizonytalansága a történelmi adatok megbízhatóságán túl abból származik, hogy miként kalkuláljuk a földhasználat változásaiból, praktikusan az erdők kivágásából és a szántók, legelők kialakításából adódó kibocsátást).

Fontos megjegyezni, hogy jelenleg ugyan Kínából kerül a legtöbb üvegházgáz a légkörbe, de nem ez az egyetlen mutató, amellyel a kibocsátás megragadható.

Az eddig a légkörbe került üvegházhatású gázok 25%-át az Egyesült Államokban, 22%-át az Európai Unió 28 tagállamában termelték, vagyis a fejlődő országok logikusan hivatkoznak az elsőként iparosodó államok (Nagy-Britannia, Belgium, Németország, az USA, Franciaország, majd az Osztrák–Magyar Monarchia és Japán) történelmi felelősségére. Kínából származik az összkibocsátás 13, Oroszországból 7, Japánból 4, míg Indiából 3%-a. A világ összes többi országa a kibocsátás 26%-áért felelős. Ha pedig az egy főre eső jelenlegi kibocsátást nézzük, Szaúd-Arábia az első 18,1 tonna, őt követi az Egyesült Államok 16,6 tonna, Kanada 15,3, Dél-Korea 12,4, Oroszország 11,6 tonna üvegházgáz-kibocsátással; ezzel szemben az Európai Unióban 6,7 tonna az egy főre eső kibocsátás, Magyarországon 5,2 tonna, míg a világátlag 4,8 tonna (további adatok itt elérhetők).

Az ENSZ szakosított tudományos tanácsadó szerve, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) az elmúlt egy év során két tematikus jelentést bocsátott közre; az első a mérsékeltebb, 1,5 fokos felmelegedés témájával, a második a szárazföldi klímaváltozással, a talajok, az élelmiszer-biztonság, az elsivatagodás, az erdőgazdálkodás kérdéseivel foglalkozott. Az IPCC feladata összegezni a klímakutatással foglalkozó tudományos publikációkat, minden esetben jelezve, hogy az előrevetített folyamatok, következmények bekövetkezése mennyire valószínű, továbbá azt, hogy milyen kérdésekben teljes a tudományos konszenzus, milyen kérdésekről folynak viták, és hol van szükség újabb kutatásokra.

Felmelegedés világszerte és Magyarországon

Az első különjelentés megállapítja: a globális felszíni átlaghőmérséklet a 2006–2015-ös évtizedben 0,87 Celsius-fokkal magasabb volt, mint az 1850–1900-as években, és ez az emelkedés jól megfelel az emberi tevékenység becsült hozzájárulásának. A globális átlaghőmérséklet évtizedenként 0,1–0,3 fokkal nő a korábbi és jelenlegi üvegházgáz-kibocsátás miatt.

„Az eddigi, közel 1 fokot elérő felmelegedés következményeit már tapasztaljuk, többek között a szélsőségesebbé váló időjárással és az emelkedő tengerszintekkel. Ha a felmelegedés üteme a jelenlegi marad, a globális átlaghőmérséklet-emelkedés valamikor 2030 és 2052 között eléri az 1,5 fokot” – magyarázza Panmao Csaj, az IPCC I., a klímaváltozás fizikájával foglalkozó munkacsoportjának társelnöke. [A 2018 októberében közreadott dokumentum körülbelül 6000, szaklektorált folyóiratban megjelent kutatás friss eredményeit összegzi a kormányzatok és a közvélemény számára; az elemzett publikációk java része az elmúlt években jelent meg.]

A globális átlagnál kisebb a felmelegedés az óceánok fölött, és nagyobb a szárazföldeken. Számos térségben és több évszak során az átlagnál nagyobb melegedést mérnek, és különösen nagy, az átlagnál kétszer-háromszor nagyobb a melegedés az Arktiszon (Északi-sarkvidék). Magyarországon az országos átlaghőmérséklet 1,15 Celsius-fokot emelkedett 1901 óta, tehát az országot az átlagosnál jobban érinti a felmelegedés – A klímaváltozás nyomon követése az OMSZ Éghajlati Osztályának kiemelt feladata.derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, az OMSZ az IPCC-jelentéshez fűzött tanulmányából.

Magyarország éves átlaghőmérsékletének változása a 2000–2100-as időszakban az 1971–2000 időszak átlagához képest az OMSZ-ban alkalmazott regionális klímamodellek különböző forgatókönyvekkel készített szimulációs eredményei alapján. Az adott évhez tartozó érték a megelőző 30 éves időszak változását mutatja.Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A melegedés legintenzívebb időszaka a nyolcvanas évek elején kezdődött: az 1981 óta eltelt évtizedek során körülbelül két héttel megnőtt a hőhullámos napok száma az ország középső és dél-alföldi vidékein. Ezenfelül egyes időjárási szélsőségek is gyakoribbá váltak. Kevesebb napon van csapadék, nőtt az aszály valószínűsége. A mérések szerint emellett több vidéken több mint 2 mm-rel megnőtt az egy napon érkező csapadék mennyisége 1961 óta, vagyis erősebbek, intenzívebbek a záporok, zivatarok, amelyek esetenként erős széllökésekkel, jégesővel és villámlással járnak.

Az OMSZ-ben két a Kárpát-medence klímaviszonyaira adaptált modellel végeznek kísérleteket arról, hogy a jövőben hogyan változik Magyarország klímája (a modellek képesek megfelelően reprodukálni a Kárpát-medence éghajlati jellemzőit). Az eredmények: minden évszakban folytatódik az átlaghőmérséklet emelkedése, amely a 21. század végére elérheti a 3–4 fokot az 1971–2000-es átlaghoz képest. A modellek a legnagyobb változásokat a nyárra vetítik elő.

Nyaranta 1,3–2,2 fokkal nagyobb átlaghőmérsékletre számíthatunk már a 2021–2050-es időszakban, míg a 21. század utolsó évtizedeire több mint 4 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést jeleznek a modellek.

Visszatérve az IPCC-jelentésben foglalt tényekre, az emberi tevékenységből származó üvegházgázok és különböző aeroszolok több évszázados, sőt akár több évezredre kiterjedő, rendszerszerű hatást fejtenek ki, ilyen például a tengerszint-emelkedés. A képlet egyszerű: ha sikerül elérni és betartani a nettó nulla üvegházgáz-kibocsátást, akkor az emberi eredetű globális felmelegedés több évtizedes időtávon ugyan, de megállítható. A „nettó nulla” azt jelenti, hogy minden tonna üvegházgáz (leginkább a szén-dioxid, de korántsem csak az) kibocsátását ugyanannyi tonna üvegházgáz légkörből való kivonásával kell ellensúlyozni.

Regionális szintű klímavédelmi intézkedésekre van szükség

A tematikus jelentés lényege az, hogy regionális skálán jelentős kockázati különbség van az 1,5 fokig, illetve a 2 fokig elfutó globális felmelegedés között. A modellszámítások szerint, ha az utóbbi következik be, erősebb átlaghőmérséklet-emelkedésre számíthatunk mind a szárazföldi, mind az óceáni területeken, még gyakoribbá válnak a hőhullámok, számos térségben még sűrűbben lesznek nagy csapadékok, ám az aszály is nagyobb valószínűséggel fordul majd elő. Biztató viszont, hogy a felmelegedés 1,5 fokban való korlátozása is megvalósítható, kémiai vagy fizikai törvények, szabályszerűségek nem állnak a klímavédelmi folyamat útjában, azonban korábban nem tapasztalt és az egész társadalomra kiható változásokra van szükség hozzá. Sőt, az egyes országok, régiók igényeihez igazított, jól megtervezett klímavédelmi és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő intézkedések hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez és a szegénység visszaszorításához.

Az 1,5 fokos cél eléréséhez a 2020-as évek elején tetőznie kell a szén-dioxid-kibocsátásnak. Ez azt jelenti, hogy 2030-ra körülbelül 45%-kal kell visszafogni a szén-dioxid-kibocsátást 2010-hez képest, azután pedig 2050-re fokozatosan el kell érni a nettó nulla szintet. Ha nagyobb ráhagyással számolunk, s a tetőzés csak 2030-ra következik be, akkor a 2030–2040-es években szükséges nagyobb mértékben csökkenteni a kibocsátást. Három másik üvegházhatású anyag, a metán, a korom és a dinitrogén-oxid kibocsátását is jelentősen csökkenteni kell (a két előbbiét mintegy 35%-kal), de nem követelmény a nettó nulla helyzet elérése 2050-re.

A 2019 augusztusában megjelent második IPCC-különjelentés A jelentés mintegy hétezer szaklektorált tanulmány alapján készült.szerint a jégmentes szárazföldek 69–76%-ára közvetlenül hatást gyakorol az emberiség.

A mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és egyéb talajhasználati módok felelősek a szén-dioxid-kibocsátás 13, a metánkibocsátás 44 és a dinitrogén-oxid-kibocsátás 82%-áért, ami a nettó emberi eredetű üvegházgáz-kibocsátás 23%-ának felel meg (2007–2016-os adatok). Amennyiben ehhez a teljes élelmiszer-termelési és -felhasználási láncot is hozzászámítjuk, a különböző számítások szerint a kibocsátás 21–37%-a van kapcsolatban a földhasználattal. Ugyanakkor a talaj párhuzamosan kibocsát és el is nyel szén-dioxidot, amely folyamatban nagyon nehéz szétválasztani az emberi eredetű és a természetes tényezőket.

Klíma, talaj, élelmiszer

A klímaváltozás (beleértve a szélsőséges időjárási események gyakoriságát és intenzitását) rontja az élelmiszer-biztonságot, destabilizálja a szárazföldi ökoszisztémákat, és számos térségben ráerősít az elsivatagodásra és a talajok leromlására. A leromlott talajon kevésbé teremnek a növények, ami behatárolja, hogy mit lehet ott termelni, csökkentve a szénelnyelő képességet. Ez pedig fokozza a klímaváltozást, míg a klímaváltozás tovább fokozza a talajromlást. A talajhasználati módok változása pedig globális és régiós skálán is befolyásolja az éghajlatot; e változások iránya és jelentősége helyről helyre és évszakról évszakra változik – derül ki a jelentésből.

Mekkora a klímaváltozás jelentette kockázat a talajokkal kapcsolatban? Ez a felmelegedés szintjétől, valamint a népesség, a termelés-fogyasztás, a technológiai változások és a földhasználati jellemzők jövőbeli alakulásától függ. Amennyiben a jövőben több élelmiszerre, takarmányra és vízre lesz szüksége az emberiségnek, még erőforrás-igényesebb lesz a termelés-fogyasztás, és a termésátlagokat csak korlátozottan sikerül fejlesztések révén növelni, akkor fokozódik a vízhiány, a talajromlás, s romlik az élelmiszer-biztonság.

Ezzel szemben a fenntartható talaj- és erdőgazdálkodás megelőzi vagy csökkenti a talajromlást, megőrzi a termőképességet és egyes esetekben ellensúlyozza a klímaváltozás hatásait. A talajromlás megelőzése vagy kezelése – a farmok szintjétől el egészen a teljes vízgyűjtőkig – költséghatékony, és az azonnali hatások mellett hosszú távon támogatja az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak (SDG) elérését. A jelentés szerint egymást kölcsönösen támogató klímavédelmi és talaj-szakpolitikák szükségesek, amelyek erőforrás-takarékosak, támogatják a társadalmak rugalmasságát, fokozzák az érintettek közötti együttműködést, és támogatják az tájrehabilitációt, az ökoszisztémák visszaállítását.

Részben a kívánt éghajlati jellemzőktől függ, hogy a földhasználat miként alakul a jövőben. A jelentés szerint minden, a felmelegedést 1,5 fokban limitáló forgatókönyv az újraerdősítés, az erdősítés, illetve az erők kivágásának mérséklésével számol, továbbá szükség lesz energianövények termelésére és a felhasználásukból származó üvegházgázok befogására és tárolására, az úgynevezett BECCS-re. (Természetesen energianövény ott és oly módon termeszthető, hogy az ne korlátozza az élelmiszernövények előállítását.)

„Van olyan étrend, amelyhez több föld és víz szükséges, és több üvegházgáz-kibocsátással is jár. Az inkább növényi alapú élelmiszerekből, többek között magvakból, gyümölcsökből, zöldségekből és fenntarthatóan, kevés kibocsátás mellett termelt húsból álló étrend követése kedvező alkalmat kínál a klímaváltozás korlátozására” – mondja Debra Roberts, az IPCC II., a klímaváltozás hatásaival és az alkalmazkodással foglalkozó munkacsoportjának társelnöke.

A túlfogyasztás csökkentése, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása évtizedes távlatban több milliárd tonna üvegházgáz kibocsátásának megelőzésével ér fel.

A rövidtávú, a klímaváltozás mérséklését, a változó viszonyokhoz való alkalmazkodást, a talajromlást és az elsivatagodást megelőző intézkedések kifizetődőek: egyaránt előnyösek a társadalmak és a környezet számára – áll a jelentésben. „Vannak már a gyakorlatba átültetett dolgok. Megfelelő technológiákat és jó eljárásokat alkalmazunk, csak nagyobb léptékben és kiterjedtebb módon van rájuk szükség” – mondja Panmao Csaj.

Az IPCC soron következő különjelentésének témája a klímaváltozás hatása az óceánokra, valamint a krioszférára, vagyis a Föld hó- és jégtakaró borította vidékeire. A jelentést az elmúlt napokban véglegesítették egy Monacóban tartott konferencián, és szeptember 25-én mutatják be.

Forrás: MTA
Fotó: Tumisu from Pixabay