„Pécs legyen a pécsieké, hogy jó legyen itt élni!”

Ezzel kezdte közgyűlés előtti sajtótájékoztatóját Kővári János, az ÖPE elnöke, a Szövetség Pécsért kezdeményezője, aki Vozár Pállal az ÖPE alelnökével értékelte az évet, és mutatott perspektívát.

– Az év utolsó közgyűlése lehetőséget teremt a számvetésre, mire jutottunk ebben az évben. Bár ha kis mértékben is, de történt előrelépés, mégis úgy érezzük, hogy a város nem fejlődik – mondta Kővári. – Az adósságtenger nem apad, és leginkább a pécsiek türelme van fogytán, amit legutóbb azzal fejeztek ki, hogy a városi közmeghallgatásra már el sem jöttek, mondván, úgyse lesz semmi abból, amit mondanak. S valljuk meg, részben igazuk is van.
Igaz ugyanakkor, hogy végre elindultak az épületkorszerűsítések, végső szakaszba ért több beruházás megtervezése, és valóban az utóbbi hónapokban kicsit élénkült a befektetői kedv is itt mifelénk – tette hozzá Kővári, majd így folytatta:

– A legnagyobb bajt abban látjuk, hogy nincs párbeszéd a pécsiekkel, hanem ellenkezőleg, a fejük felett történnek a dolgok. Nem tudják, mit, miért épít az önkormányzat, miért nem újítja fel az Árpád fejedelem iskolát, és miért tervez ugyanakkor egy olyan élményfürdőt, ami meg fenntarthatatlan lesz vagy olyan drága, hogy a legtöbben jegyet se fognak tudni venni rá.

Hasonlóan nem tudják, miből lett a költségvetési hiány, és ha lett, miért díjemelésekkel oldja meg az önkormányzat, miért nem mondjuk az e-buszok beszerzésével, ami akár 1,5 milliárd forintos megtakarítást is jelenthetne, ami közel a fele az összes építményadónak.
Számos kérdés van még, amiről nem tudnak, és épp ezért nem is tudnak sem javasolni, sem ellenezni dolgokat, pedig az önkormányzati törvény is lehetőséget ad számtalan megnyilvánulásra. Ezek közül az ÖPE három formát javasol a Szövetség Pécsért fórumán –mondta Kővári János.

  1. Először is hozzon a létre a város mind a 19 választókerületben egy településrészi testületet, amelyben a helybeliek javasolhatnak, véleményezhetnek, sőt ahol együtt a többi szereplővel együtt meg is valósíthatnak fontos helyi ügyeket: utakat, járdákat, játszótereket, piacot, bármit, amire szükség van.
  2. A másik lehetőség, hogy a pécsiek az új rendezési és szabályozási terv elkészítésében is részt vehetnek online és személyes városrészi fórumokon, ezekre a januári közgyűlésen konkrét javaslatot is tesz az Összefogás Pécsért Egyesület.
  3. Továbbá arra is, hogy a gazdaság szereplőit egy gazdasági tanács létrehozásával bevonják az adóügyek, a város gazdálkodása és fejlesztése kérdéseinek megvitatásába is. – zárta mondandóját Kővári János.

Nem mehet másképp: be kell vonni a civileket!
Vozár Pál, az ÖPE alelnöke a sajtótájékoztatón hozzátette: a város épp most próbálja a civil szervezeteket is bevonni helyi fejlesztésekbe, ami szintén jó kezdeményezés, csak láthatóan a 3 milliót is meghaladó pályázati források felhasználására kevés szervezet alkalmas, alig harminc szervezet tudott jó pályázatot benyújtani a közel két ezer bejegyzett szervezetből. – Itt a jövőben talán érdemes lenne bevonni már a pályázatok kiírásába is a civileket, hogy minél több szervezet számára legyen alkalmas a kiírás, és így minél többen pályázhassanak – javasolta Vozár.

Végül Kővári János az ÖPE elnöke és a Szövetség Pécsért kezdeményezője, arra buzdította a politikusokat és a pécsieket is, hogy sose adják fel a párbeszédet, és végképp ne higgyék el, hogy nem lehet másképp. Mindig lehet változtatni! Nem a gigaberuházások a fontosak, hanem, hogy közösen alkossuk meg a terveinket és együtt építsük a várost, hogy jó legyen itt élni!

Forrás: Összefogás Pécsért Egyesület, sajtóközlemény