A VOSZ elítéli Chikán Attila listázását

A VOSZ Elnöksége elítéli a Figyelő c. hetilap Chikán Attila közgazdászprofesszort, a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottságának elnökét sértő, valótlan és alaptalan állításait és helyreigazítást követel.

A VOSZ Elnöksége megdöbbenéssel és felháborodással fogadja, hogy – a Figyelő c. lap 2018. április 12-i számában megjelent „A spekuláns emberei” c. cikkben – a szerző Chikán Attilát, a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottságának elnökét (egykori minisztert, az MTA rendes tagját) sértő módon és igazságtalanul rossz színben tüntette fel. A VOSZ Elnöksége osztja Chikán professzornak a HírTv-ben kifejtett véleményét, miszerint nagyon szomorú és fenyegető, hogy célzott csoportosításban, nyilvános lajstromban tüntették fel egyetemi oktatók, jogvédők és intézményi munkatársak nevét.
A sajtótermék által használt minősítés és szövegkörnyezet alkalmas a megfélemlítésre, és egy letűnt korszak szellemiségét idézi azzal, hogy szélsőséges és becstelen állításokat tett közzé.
A VOSZ Elnöksége felháborítónak és megengedhetetlennek tartja a fent nevezett hetilap április 12-i megnyilvánulását és kiáll Chikán Attila valamint megbélyegzett társai mellett.

Fentiek alapján a VOSZ Elnöksége úgy határozott, hogy követeli a Figyelő helyreigazítását és felszólítja arra, hogy a jövőben tartózkodjon a hivatkozott cikkben tetten érhető uszító és megbélyegző, hazug állításoktól, továbbá tartsa be az újságírás írott és íratlan szabályait.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége