Független marad, és Pécs gazdaságáért fog dolgozni Mellár Tamás

A két független jelölt közül egyedül Dr. Mellár Tamás, egyetemi tanár jutott be a parlamentbe, bár a hivatalos plecsni csak szombaton kerül rá az obsitjára.
Lapunknak azt mondta, véget kell vetni Pécs „bénázásának”, ezért támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amely a város gazdaságát fejleszti.

– Független marad?

– Igen, nem ülök be egyik frakcióba se. Erős és széleskörű szakértői gárdát fogok kialakítani. Munkám során pedig azt tervezem, elsősorban szakmai kontrollja leszek az új kormánynak. Számokat, adatokat, elemzéseket fogok bemutatni, hogy megindokoljam a képviselőtársaim számára egy-egy döntés megalapozottságát vagy éppen negatívumait.

Egy lefelé menő spirálra kell felkészülni, mert ennek a kormánynak már nincsenek meg a tartalékai, előbb-utóbb repedések lesznek a működésében.

– Hogyan értékeli egyébként a választást?

– Túl vagyunk rajta… Az biztos, hogy engem azért „ütöttek-vágtak”, mert érzékelték, hogy ismertségem és a támogatottságom magas. Az eredmények azt mutatják, hogy a belvárosban, a hagyományos jobboldali körzetekben is állni tudtam a versenyt, valamint érdekes módon kertvárosban tudtam előnyre szert tenni. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy sokat voltam kint, az emberek között, és érdemben beszéltem velük, meghallgattam őket, amit ők jónéven vettek.

– Péccsel mik a tervei?

– Jómagam nem tudom elképzelni, hogy a jelenlegi vezetéssel érdemben együtt dolgozzak, annyira sok rossz döntést hoztak már, elég volt a „bénázásból”. Bár voltak forrásaik, de nem tudtak ezzel semmit sem kezdeni, ráadásul alapvetően nem is a pécsieket „gazdagították”, hanem budapesti vállalkozói körök céljait szolgálták.

Egyébként a nyolc baranyai képviselőből 5 most is fideszes, tehát ha akarnak vagy tudnak szerezni pénzeket, azt hozzák, de az a baj, hogy Pécs gazdasága most alapvetően nem produktív, nincs hova érdemben hozni forrásokat. Ez abban is jól tetten érhető, hogy négy év alatt újratermelték az adósságot is. Ezen kell változtatni!

– Hogyan?

– Egyrészt szeretném, ha a közelgő polgármester választáson Pécsen is független jelölt nyerne, aki ráadásul fiatal és lehetőleg a reálszférából érkezik, és képes a város menedzselésére.

Egyébként pedig azon szeretnék dolgozni, hogy a helyi gazdaság végre önálló és sikeres arculatot kapjon, amelyhez az egyetem szakmai kapacitása is csatlakozhatna. Észre kellene már venni minden döntéshozónak, hogy az összeszerelő gyárak idetelepítése nagyobb kárt okoz, mint gondolnánk, ugyanis elszívhatja a maradék szakember gárdát a pécsi KKV-szektor vállalkozásaitól.

Egyébként úgysem fog jönni fehér paripán semmilyen királyfi, külföldi nagybefektető, aki segíteni tud, csak magunkra számíthatunk.

A város gazdaságdiplomáciáját mindenképpen erősíteni szeretném, hogy nyithassunk a déli szomszédaink felé.
A multik várása helyett inkább olyan vállalkozói inkubációs központokat kellene fejleszteni, kiegészítve – akár közpénzből származó – kockázati befektetési programokkal, amelyek megtámogatják a helyi kreatív, innovatív vállalkozásokat, így azok sokkal hatékonyabban tudnának kapcsolódni az országos és globális piachoz, ezzel nemcsak a megélhetésüket és rajtuk keresztül több ezer család egzisztenciáját tudnánk megőrizni, de a versenyképességhez szükséges fejlesztéseket is meg tudnák valósítani. Úgy vélem, ez az innovatív vállalkozói réteg Pécs valódi bázisa, gazdasági alapja.

Mellár simán győzött

A határon túli szavazatok összesítése után tovább növelte előnyét Mellár Tamás, ez alapján megállapítható, hogy Mellár Tamás egyértelmű fölénnyel nyerte meg az 1-es számú választókerületet.