Pécsett kétharmados vereséget szenvedett a Fidesz?

A vasárnapi választásokkal kapcsolatban számos kérdés merül fel, így például az is, Pécsett miért kapta meg a szavazatok majdnem kétharmadát az ellenzék? Pécs tényleg az ország egyik fehér foltja? Választási elemzés.

Félig tele a pohár, vagy félig üres?
A 2014-es országgyűlési választások során a részvétel az 1-es választókerületben 63,43% volt, a 2-esben 60,59, míg most vasárnap majdnem 71%-ot és több mint 68%-ot mutattak a számok. Azaz körzetenként mintegy kétezer szavazóval többen nyilvánították ki véleményüket, támogatásukat. Ráadásul a Csizi-Mellár harc az országos részvétel fölé repítette az érdeklődést,  amire Pécsett nem nagyon volt még példa.
Négy éve Csizi Péter (Fidesz) 18855 szavazatot kapott, míg idén 19629-et, a 2-es körzetben Hoppál Péterre 17413-an szavaztak, most vasárnap pedig 20565-en, azaz jól láthatóan a két politikusnak sikerült a többletszavazatokat mozgósítania.
Az 1-esben mégis a független, de MSZP-Párbeszéd által támogatott Mellár Tamás nyert, aki 20219 szavazatot kapott.

Mellár indulása azért is volt unikum, mert eleve függetlenként indult, bár baloldali támogatással, de korábbi előélete miatt inkább polgári-konzervatív múlttal, háttérrel. A számokból pedig az is kiderülhet, hogy bár ellenzéki összefogás nem valósult meg, nemkülönben visszaléptetések, a független és integratív jelölt meghozta az eredményeket, mert a listás arányokhoz képest jól látható, hogy nagyon sok szavazó az 1-es körzetben átszavazott. Például az LMP listás szavazatainak majd felét Keresztes László Lóránt nem tudta elhozni egyéniben, mert az ellenzéki választók inkább Mellárra adták voksukat.
Nem kevésbé világos üzenet a pécsiektől,  hogy a Jobbik szavazók közel 30%-a is átszavazott Mellárra.
A független képviselő a leadott szavazatok felét tehát nem a baloldali pártok híveitől kapta, és így is nyert.

Hová lett a korábbi magabiztos FIDESZ győzelem?
Mint ismert, 2009-ben Pécsett nagyot fordított a jobboldal. A majdnem 12 éves MSZP-regnálás után előbb Páva Zsolt megnyerte a polgármester-választást, majd a FIDESZ által felkért ÖPE alelnök, Kővári János több fordulóban bevette a baloldal korábbi országosan  ötödik legerősebb körzetét. 2010-ben pedig valamennyi pécsi, jobboldali képviselő 50% feletti eredménnyel nagyon elverte baloldali vetélytársát, akik feleannyi szavazatot kaptak.
2014-ben aztán immár az ÖPE nélkül épp, hogy csak nyertek a fideszesek 3 százalékkal, majd az ÖPE nélkül vágtak bele az önkormányzati ciklusba is, amely számos kétes ügyet (buszbeszerzés,  magasház, sportfinanszírozás stb.) és egy tízmilliárdos csődöt hozott elő. Így nem is csoda, ha saját kormányuk is látványosan elhatárolódott a pécsi Fidesztől. Nemkülönben a pécsiek többsége, akik most, vasárnap mindkét pécsi körzetben majd kétharmaddal az ellenzéki jelölteket támogatták.

Ami még elgondolkodtató, hogy a Fidesz elveszítette támogatottságát a belvárosban és a Mecsek-oldalban, amely körzetek hagyományosan jobboldali-konzervatív városrészek. Csizi Péter, aki vállaltan előretolta magát a városi ügyekben, elveszítette a választást egyéni körzetben, most úgy tűnik, a külhoni szavazatokkal, de listán szerzett joggal bejut a parlamentbe. Az egyéni körzetben javarészt a Pécsen kívüli kistelepüléseken kapott számottevő szavazatokat, amely gyakorlatilag a Fidesz vasárnapi választás során alkalmazott stratégiájához illeszkedik.
De ezek után ki is a pécsiek akaratának képviselője?

Nagyon sok volt az ellenzéki átszavazás, különben még jobban nyert volna a Fidesz

A választások előtt az ellenzéki pártok között folyamatosan ment a vita arról, hogy hol érdemes kinek a javára visszalépni, kinek hol a legerősebb a jelöltje. Mivel a széleskörű koordináció elmaradt, abban reménykedhetett az ellenzék, hogy helyi szinten az esélyesebb jelöltre való átszavazással esetleg tud mandátumokat szerezni a Fidesz elől.