A kertvárosiak régi vágya teljesült: átadták az új rendelőintézetet

Pécs legnépesebb városrészében 326 millió forintos beruházással kialakított, új rendelőintézetet adtak át kedden. A több mint 800 négyzetméteres kertvárosi gyógyító intézményt az egészségügyért felelős államtitkár avatta fel.

Ónodi-Szűcs Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, szerinte tavaly végre sikerült a kormánynak jobb helyzetbe hozni az egészségügyi alapellátást.
– Az előző uniós ciklusban a vidéki Magyarországon 77 kórház újult meg és 25 szakrendelő épült fel – közölte az államtitkár, aki emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban több százmilliárd forintnyi egészségügyi, Budapesten megvalósuló fejlesztést jelentettek be.
Páva Zsolt polgármester arról beszélt, hogy helyi lakosok megkérdezésével választották ki a pécsi távfűtő vállalat egykori épületéből kialakított rendelő helyszínét. Az új intézményben házi- és gyermekorvosi, valamint szakrendelők is működnek – tette hozzá. Pécsen egyébként utoljára 1983-ban nyitottak meg rendelőintézetet.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a kétszintes, több mint 800 négyzetméteres rendelőt összesen 326 millió forintos beruházással alakították ki, a munkálatokhoz több mint 250 millió forintot európai uniós forrásból biztosítottak. Az épület teljes energetikai korszerűsítés keretében külső hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, modernizálták a világítást, a fűtést és a melegvízellátást; a tetőre napkollektorokat szereltek. Az akadálymentes épület első emeletén belgyógyászati, nőgyógyászati, kardiológiai, ultrahang- és szemészeti rendelőt, valamint masszázs-, illetve fizioterápiás szobákat és védőnői helyiségeket alakítottak ki.

Forrás: MTI