Amikor nem a sok, hanem a „kicsi megy sokra”

Kevesen vannak most az országban, akik ne értékelték volna a múlt vasárnapi időközi polgármester-választás eredményét. A közismert politológusok is adtak magyarázatokat.
Most mi is kicsit elemzünk.

A legfontosabbak: soha ennyien nem mentek szavazni a Csongrád megyei városban, ahol a szavazólapon három jelölt indult a korábban elhunyt polgármester posztjáért. A korábbi alpolgármester, fideszes, azaz kormányzati támogatással; egy független, de az ellenzéki pártok hallgatólagos vagy kinyilvánított támogatásával; valamint egy korábbi, a választás előtti napokban kiugrott baloldali jelölt.
A végeredmény pedig országos meglepetés lett, hiszen a közvélemény-kutatások sima Fidesz-győzelmet jósoltak, a kérdés is leginkább csak az volt a hagyományosan kormánypárti városban, hogy az összefogással képes-e megszorítani az ellenzék a fideszes jelöltet.

Már napközben lehetett hallani, hogy földindulásszerű változás lehet, mert rendkívül magas volt a részvétel. Végül a szavazásra jogosultak majdnem kétharmada adta le voksát, közülük pedig a független dr. Márki-Zay Péterre mintegy 57,5 százalékuk szavazott. A Fidesz szavazói szinte mindannyian elmentek, hiszen évek óta kb. ennyi szavazatot kapnak az országgyűlési és polgármesteri szavazáson a jelöltjeik. Márki-Zay legfontosabb üzenetei a korrupcióban „térdig gázoló” közélet visszaszorítása, a fenntartható városi működés és a tolerancia, a szeretet, a nyitottság egymás felé voltak.

Már mi is írtunk arról, hogy a választásokon való részvétel az egyik legfontosabb demokratikus alapjogunk, ezért élni érdemes vele. A hódmezővásárhelyi választáson tisztán látszódott, hogy ha sokan mennek el szavazni, akkor radikálisan másabb eredmények születhetnek, mint amit a közvélemény-kutatók valaha is meg tudtak jósolni a „terepasztalaikon”.

A politika nem „ördögtől való”
Induljunk ki abból, hogy aki szavaz, az valamilyen érzelmi vagy racionális megfontolások miatt adja le a voksát valamely politika erőre vagy irányvonalra. Óvatosan feltételezzük azonban azt is, az érzelmi döntések mellett racionális érvek is meghúzódhatnak egy-egy szavazat mögött.
A politika ugyanis az élet minden területén hat a társadalomra, ezért ettől elzárkózni meglehetősen bolondság, a közéleti passzivitás „öngyilkos” formája.
Demokráciánk még nagyon fiatal, nincsenek kialakult politikai, együttműködési alapvetéseink, nincsenek kialakult pártpreferenciák, sőt, ezt még a pártok sem nagyon segítik. Sajnálatosan a vitakultúránk is hagy némi kívánnivalót maga után, nehezen védjük meg álláspontjainkat, vagy éppen fogadjuk el a másik véleményét. A szavazáson való részvétel azonban egyben véleménynyilvánítás is, támogató vagy jelzésértékűen tiltakozó.

A pécsi „ius murmurandi”
Pécs borzasztó helyzetben van. Sokan elmentek már a városból, csak az elmúlt 10 évben. A helyi gazdaság erősebb vásárlóerő híján pang, az önkormányzat most éppen nem a bankok, hanem „csak” a Magyar Államkincstár felé kiszolgáltatott.
Ehhez képest a 2014-es önkormányzati választásokon a szavazásra jogosultak mindösszesen 33,7 százaléka élt jogával. Csak hasonlítsuk össze a most vasárnapi hódmezővásárhelyi részvételi aránnyal, amely több mint 62 százalék volt.

Páva Zsolt a szavazatok nem egészen 40 százalékával nyert, az ellenzéki jelöltek széttöredezettsége mellett. Pécsett több mint 125 ezer ember volt akkoriban jogosult szavazni, ezek közül Pávára 16633-an adták le a voksukat, azaz a pécsieknek mindösszesen kicsivel több, mint 13 százaléka szavazott a jelenlegi polgármesterre.
Kell-e ennél több érv ahhoz, hogy mindenki menjen el szavazni, minden alkalommal, amikor élhet ezzel a demokratikus alapjogával?