ECK: kétszer annyi támogatást kértek a pályázók, mint amennyi van

Lezárult az Erősödő Civil Szervezetek pályázati beadásának szakasza, amelyről a program vezetői tartottak tájékoztatót.

– A kedd éjféli beadási határidőre mindösszesen 111 pályázat érkezett be a Dél-Dunántúlról – jelentette be az ECK program vezetője. Nyirati András hozzátette, ez a szám kevéssel több, mint amit előzetesen vártak.

Baranyából hatvanöt, Somogy megyéből harminc, míg Tolnából tizenkét pályázat érkezett be, amelyek közül negyven az úgynevezett indító programhoz kapcsolódik, hetvenegy pedig az erősítőhöz, míg az előbbiek maximálisan 500 ezer forintot nyerhetnek el, a nagyobbak egy és három milliót kaphatnak. – A beadott pályázatok forrásigénye mintegy 200 millió forint, azonban a kiírásban is szereplő várhatóan 90 millió forintnál nem tudunk több támogatást adni – mondta Nyirati.
A pályázó szervezetek, informális csoportok, közösségek és nonprofit szervezetek közül harmincnégy kistelepülésen szeretné megvalósítani pályázatát.
– A témákat tekintve előzetesen megállapítottuk, hogy több pályázat foglalkozik szociális, szabadidő és környezettudatos tevékenységekkel, de jelentkeztek hagyományőrzők, néptánckörök, képzőművészeti projektek és közösségfejlesztő sporttevékenységgel foglalkozók is – ismertette Mester Zoltán, a program kommunikációs munkatársa.

A pályázóknak meg kellett fogalmazniuk olyan vállalásokat is, amelyek teljesítésével bizonyítani tudják pályázataik sikerességét, eredményességét. A nyertesek névsorát február 15-én hozzák nyilvánosságra, és leghamarabb március 1-jével kezdhetik meg munkájukat.